Ezt várja az IMF Magyarországtól

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei magyar GDP-növekedési prognózisát tavaszi előrejelzésében: az IMF kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentésben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2015-ben 2,7 százalékkal bővülhet a tavalyi 3,6 százalék után, majd jövőre a bővülés üteme 2,3 százalékra mérséklődik.

Az IMF októberi előrejelzésében még 2,3 százalékos idei GDP-bővüléssel számolt és ugyanez az adat szerepelt az idén januárban frissített előrejelzésben is. Jelentésében Magyarországról azt írta az IMF, hogy tavalyhoz képest idén mérséklődik a gazdaság bővülése, mert a pénzügyi feltételek kevésbé támogatóak, és lassul a beruházások növekedése.

Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon idén nem lesz infláció, a fogyasztói árak nem változnak tavalyhoz képest. Jövőre 2,3 százalékos magyarországi inflációt vár az IMF, miután tavaly 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Megjegyzik, hogy a tartós deflációs nyomás lehetőséget nyújt további óvatos monetáris enyhítésre.

A magyar folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletét 2015-ben 4,8 százalékra, 2016-ban 4,1 százalékra várja az IMF a tavalyi 4,2 százalék után.

A valutaalap szerint fokozatosan mérséklődik a magyarországi munkanélküliség. A ráta a tavalyi 7,8 százalékról idén 7,6 százalékra, jövőre 7,4 százalékra csökken.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

GKI: romlik az egyensúly, gyorsult az infláció, látványosan gyengült a forint »

4IG 614 (1,82 ) AKKO Invest 498 (-1,39 ) ALTEO 870 (0,93 ) ANY 1375 (-0,36 ) APPENINN 367 (1,10 ) AutoWallis 108 (0,93 ) BIF 313 (-0,63 ) CIGPANNONIA 187 (0,54 ) CSEPEL 362 (-25,82 ) CyBERG 1430 (-7,74 ) EHEP 7850 (-1,88 ) ELMU 34400 (1,18 ) EMASZ 31400 (1,29 ) ENEFI 402 (6,35 ) ESTMEDIA 124 (-0,64 ) FUTURAQUA 105 (0,19 ) GSPARK 5140 (-1,91 ) KULCSSOFT 2740 (-4,20 ) MASTERPLAST 760 (-0,26 ) MOL 2668 (1,06 ) MTELEKOM 439 (-1,68 ) NORDTELEKOM 50 (3,12 ) OPUS 290 (0,69 ) ORMESTER 10100 (-2,88 ) OTP 15630 (2,49 ) OTT1 209 (0,24 ) PANNERGY 746 (-0,80 ) RICHTER 7120 (0,85 ) SET Group 101 (-0,20 ) TAKAREK 502 (-0,40 ) WABERERS 1095 (0,46 )