Felére csökkenhet az adó

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Jövőre a hazai bankszféra negyven százaléka mérsékelhetné az adóját annak az új adószabálynak a jóvoltából, amely összesen tízmilliárd forintot hagyna a hitelezést felpörgető pénzintézeteknél - erről a nemzetgazdasági miniszter beszélt a Napi Gazdaság szombaton megjelent számában.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a 2016-os adócsomaghoz a nemzetgazdasági tárca által előterjesztett módosítási javaslat révén csökkenthetnék az adójukat azok a pénzügyi intézmények, amelyek a válság kitörése után hitellel segítették a magyar gazdaság felemelkedését. Varga Mihály szerint az új bankadós szabály a vállalkozói hitelek kihelyezését pörgetné fel.

Jövőre azok a hitelintézetek csökkenthetnék az adóalapjukat, amelyeknek 2014-ben nagyobb volt a vállalkozói hitelállományuk, mint 2009-ben. Később enyhíthetnének a közterheiken azok a bankok is, amelyek a következő időszakban növelnék vállalkozói hitelállományukat - ismertette az elképzelést. A cikk szerint a közkassza a későbbi időkben is ugyanekkora összeggel, évi tízmilliárddal jutalmazná a vállalkozásoknak egyre több hitelt nyújtó bankokat.

Az intézkedés várható hatásairól a politikus azt mondta, bíznak benne, hogy ez a tízmilliárd forint utóbb megsokszorozódva jelenik majd meg a gazdaságban. Minél több hitelt ad egy bank a vállalkozásoknak, annál nagyobb arányban részesedhet az adócsökkentésre felkínált összegből. Ennek nyomán pedig egyfajta hitelverseny is elindulhat, a gazdasághoz kerülő friss pénzek pedig rövid idő alatt bőven, akár egy nagyságrenddel is meghaladhatják azt az összeget, amennyivel csökkent az állam bankadóbevétele.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Történelmi mélyponton a brazil alapkamat »