Felmerülhet-e a magyar EU-kilépés? Lázár válaszolt

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Minden brit választó saját joga állást foglalni országa európai uniós tagságáról, ugyanakkor Magyarország megtisztelőnek tartja, hogy az EU-ban Nagy-Britannia szövetségese lehet - mondta Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője budapesti sajtótájékoztatóján a csütörtökön zajló brit EU-referendumról.

Brexit és a magyar kormány

A miniszter közölte, hogy a kabinet pénteki ülésén érdemben foglalkozik majd a népszavazással, értékelni fogja az eredményét.

Lázár János rámutatott, hogy szoros eredmény várható, ezért a kisebbségi vélemény sem hagyható figyelmen kívül. Hozzátette, hogy bárhogy döntenek a britek, annak hatása lesz az unió jövőjére.

A közösségből való kilépés szerinte nem nemzeti kérdés. A kormány nagy-britanniai, a bennmaradás melletti kampányához kapcsolódóan megjegyezte, hogy az őszi magyarországi népszavazás előtt is sokan mondják majd el véleményüket. A kérdés, hogy kik teszik ezt - jegyezte meg -, ha EP-képviselő vagy az Európai Bizottság, az nem tekinthető beleszólásnak a nemzeti szuverenitást érintő kérdésbe.

Arra a felvetésre, hogy Nagy-Britannia kilépése esetén elképzelhető-e hasonló lépés Magyarország részéről, a tárcavezető azt felelte, hogy nem hiszi, hogy ez felmerülne. Arra, hogy ő a maradásra szavazna-e, a miniszter úgy reagált, hogy "nehéz kérdés".

Ezekről tárgyalnak a kormányülésen

A Brexit megtárgyalásán túl a pénteki kormányülésen nagyberuházásokról döntenek majd, ilyen például a Liget-projekt, a fővárosi Palotanegyed fejlesztése, a Gül Baba türbéje és a Magyar Állami Operaház felújítása, a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának folytatása, továbbá az M4-es beruházás lezárása, valamint más közúti, vasúti fejlesztések - sorolta Lázár János.

Elmondta azt is, hogy a pénteki kormányülésen Tarlós István főpolgármester nem vesz részt, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes azonban igen. A kabinet azonban a fővárosi közlekedésfejlesztésről csak Tarlós Istvánnal együtt dönt - fűzte hozzá.

A fővárosi buszpótlást firtató kérdésre úgy felelt, hogy ez a kérdés a tucatnyi fontos kérdés közül egy, a miniszterelnökkel a pénteki napirend kialakítása során figyelembe veszik a főpolgármester érvelését.

Erre reagálva a Főpolgármesteri Hivatal közölte, hogy ha a kormány pénteken nem hoz döntést a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges buszpótlásról, akkor nagy valószínűséggel nem tarthatóak a fővárosi közgyűlési határozatban foglaltak.

A kormányülésen az önkormányzati dolgozók minapi sztrájkja is téma lesz, erről Lázár János úgy nyilatkozott, a kormány kész egyeztetni az ágazati szereplőkkel, így az önkormányzati érdekszövetségekkel és a szakszervezetekkel. A kormány nem vitatja, hogy jó néhány önkormányzati tisztviselő béremelési igénye jogos - mondta, megjegyezve, hogy az anyagi források megteremtése a valódi kérdés.

A kabinet azzal kapcsolatban is állást fog foglalni pénteki tanácskozásán, hogy Áder János államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló javaslatot - közölte a Miniszterelnökség vezetője. Mindezeken felül a nyári gyermekétkeztetésről és -táboroztatásról is tárgyal majd a kormány soron következő ülésén.

Baka és Spéder

Lázár Jánostól megkérdezték a sajtótájékoztatón, hogy a kormány tervez-e változtatni a GMO-mentes álláspontján. A miniszter erre nemmel válaszolt, kijelentve, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a legelkötelezettebb harcosa a GMO-mentességnek.

A kormány tudomásul veszi az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntését a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének ügyében, de nem ért vele egyet - jelentette ki kérdésre Lázár János. Hozzátette, hogy a kormány álláspontja továbbra is az, hogy nem sérültek Baka András emberi jogai, nem korlátozták őt a véleménynyilvánításban, hozzátette ugyanakkor, hogy az EJEB személy szerint Baka Andrással kapcsolatban hozott döntést, így annak nincs hatása az egész magyar demokráciára.

Az ítélet kézbesítését követően az első törvényes határidőben kifizetik a neki megítélt kártérítést.

Kérdésre kijelentette azt is, hogy nincs tudomása olyan hangfelvétel létezéséről, amelyet a sajtó Spéder Zoltán nagyvállalkozóhoz köt, és olyan rendőrségi nyilatkozatot sem látott, ami alapján lenne ilyen hangfelvétel.

111 ezren jelentkeztek felsőoktatásba

A miniszter beszámolt arról is, hogy 73 ezer diák szerzett érettségi bizonyítványt idén, 284 ezer középszintű szóbeli vizsga zajlott az elmúlt időszakban Magyarországon, 1161 helyen 3241 vizsgabizottság előtt.

Felsőoktatásba 111 ezren jelentkeztek, 72 ezren első helyen alapképzést jelöltek meg. Gazdaságtudományokra a jelentkezők 17 százaléka, műszaki képzésre 15 százalék jelentkezett, orvosi és egészségtudományokat a diákok 9 százaléka tanulna, informatikát 8 százalékuk, míg pedagógusképzésre 13 százalékuk jelentkezett.

Csökken-e a tej áfája?

Emlékeztetett arra a megállapodásra is, amelynek értelmében az állam és az EBRD 15-15 százalékos tulajdonrészt szerzett az Erste Bank Magyarország Zrt.-ben.

Csütörtökön tárgyaltak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával is fejlesztéspolitikai kérdésekről, a találkozót háromhavonta ismétlik. Hozzátette, hogy mintegy 1500 milliárd forintnyi uniós forrásnak már van gazdája, és mintegy 20 ezer vállalkozás kap már támogatást. A beérkezett projektjavaslatok száma 45 ezer.

A UHT-tej esetleges áfacsökkentését érintő kérdésre úgy felelt, hogy annak hasznosságáról megoszlana a vélemények, de semmiképp sem valósulhat meg úgy, hogy a termelők a hasznából nem részesülnek.

Hirdetés
Szavazz!

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Védtelenek lesznek az adataink?

Május végén lép életbe a GDPR, és itthon egyetlen szervezet sem lesz 100...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Konferencia

A hazai kockázati befektetői piacon egyre nagyobb szerepet vállalnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Nem jött ezen a héten lényeges hír sem a Brexittel, sem az Egyesült Királyság...

Hirdetés
Csok

Budapesten viszik a legtöbb csok-ot

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű csok-támogatást...

Válság előtti szinten a lakáshitelezés

A pénzintézetek által a Magyarországon kihelyezett új lakáshiteleknél...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Carney vallott a kamatemelésről és a Brexitről »

4IG 2120 (-0,93 ) ALTEO 720 (0,70 ) ALTERA 775 (0,65 ) ANY 1410 (0,36 ) APPENINN 698 (-2,92 ) BIF 1930 (-0,52 ) CIGPANNONIA 456 (-0,98 ) ESTMEDIA 104 (7,59 ) FHB 622 (-1,27 ) FUTURAQUA 64 (5,28 ) GSPARK 3550 (1,43 ) KONZUM 3320 (-2,06 ) KULCSSOFT 1340 (4,69 ) MASTERPLAST 645 (-0,77 ) MOL 3006 (-1,44 ) MTELEKOM 457 (0,44 ) NORDTELEKOM 50 (-0,80 ) NUTEX 49 (19,51 ) OPUS 714 (-1,52 ) OTP 11310 (-0,79 ) OTT1 294 (-0,34 ) PANNERGY 762 (-0,26 ) RABA 1380 (-0,36 ) RICHTER 5285 (-0,66 ) SET Group 283 (-0,70 ) ZWACK 17450 (0,58 )