Felsztésbe kezd az Electrolux Nyíregyházán

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az új gyártósorok megrendelésével kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának összesen 100 millió euró (33,4 milliárd forint) értékű fejlesztését 2020 elején a svéd Electrolux Group - közölte az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi nagyvárosban.

Gönczy Sándor elmondta, az óriásvállalat hazai történetének legnagyobb volumenű, 2023-ig tartó beruházása során teljesen megújul a gyártási technológia Nyíregyházán és lecserélik az itt gyártott kétféle termékcsaládot is. Az új beruházás részeként bevezetik a digitális, ipari-automatizációs és robottechnológiát, amivel a nyíregyházi gyár fokozatosan átáll a felsőkategóriás, többek közt az internethez kapcsolható okos készülékek gyártására - ismertette az igazgató, hozzátéve, a beruházás a tervek szerint lényegében nem érinti a munkavállalói létszámot, képzéseket azonban fognak indítani a dolgozók számára. A részletekről szólva azt mondta, a projekt előkészítése a napokban kezdődött meg, 2020 elején rendelik meg a kulcsfontosságú gyártósorokat, amelyek várhatóan egy éven belül érkeznek meg.

Ezután 2021-től fokozatosan fogják átalakítani az üzemet, a hűtőszekrények gyártási folyamatát - az Ipar 4.0 irányelveinek megfelelően - teljesen automatizálják, bevezetik a tervezés során a szimulációt, lemodellezik a minőségbiztosítási és logisztikai folyamatokat, valamint a munkaerő szervezésében is fontos szerepet kap a digitalizáció - ismertette. Gönczy Sándor megjegyezte, mintegy ezer dolgozót foglalkoztató, 2005-ben alapított üzemben eddig közép- és felsőkategóriás gépeket gyártottak, ezek piaci szempontból is nagyon fontos termékei az Electroluxnak. Az alulfagyasztós hűtőszekrényeket nagyrészt a kelet-európai, a nagyméretű, egyajtós hűtő- és fagyasztószekrényeket pedig inkább a skandináv piacon értékesítették, ez a termékbázis az alapja a fejlesztésnek is - tette hozzá. Szentpéteri Ferenc, az Electrolux nyíregyházi gyárának igazgatója a tájékoztatón elmondta, Nyíregyházán nemrégen gyártották le a tízmilliomodik hűtőgépet, ezeket egymás mellé állítva egészen Los Angeles-ig érne a sor. A jubileumi, kiállított darabot a pénteki Modern Gyárak Éjszakája alkalmából a látogatók is megtekinthetik az üzemben - tette hozzá. Kovács Ferenc, a szabolcsi megyeszékhely kifejtette, a Electrolux-csoporton belül, illetve a város életében is meghatározó gyárrá nőtt ki magát az itteni üzem, amely a most induló fejlesztéssel a mai tudás szerinti legmodernebb, csúcstechnológiás gyártóbázissá növi ki majd magát. Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux-csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer. A svéd óriásvállalat Magyarországon Jászberényben és Nyíregyházán működtet gyárat. A cégcsoport szeptemberben jelentette be, hogy jászberényi porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét külső partnerekhez szervezi át; a szervezetátalakítással járó létszámleépítés körülbelül 800 Electrolux dolgozót érinthet a jászsági városban.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Megmozgatta a részvényeket az Electrolux jelentése »