Folyamatosan emelnék a minimálbért

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását - tudta meg szerdai száma szerint a Népszava.

A tavaly év végén elfogadott bérmegállapodás az idei és a jövő évre vonatkozóan is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést rögzített, és szintén 8 százalékban határozták meg az általános béremelésre vonatkozó ajánlást. Kordás László szerint azonban a gazdaság eddigi teljesítményére vonatkozó elemzések azt mutatják: jóval nagyobb, 10 százalék feletti béremelésre is lehetőség lett volna már az idén is. Jövőre pedig két számjegyű emelést szeretnének, hogy "ne szakadjunk le végleg Európától". A munkaadók minden minimálbér-emelésnél panaszkodnak, hogy nem tudják kigazdálkodni annak fedezetét, a szakszervezet ezért az adócsökkentést és a progresszív adózás bevezetését is szükségesnek tartja - emelte ki a lap.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
4IG 831 (-0,95 ) AKKO Invest 29600 (2,78 ) APPENINN 429 (-0,69 ) AutoWallis 102 (-1,92 ) CIGPANNONIA 262 (-0,76 ) CyBERG 1500 (-1,32 ) EHEP 9000 (-8,16 ) ELMU 34200 (0,59 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 440 (1,15 ) ESTMEDIA 118 (2,43 ) FORRAS/T 1510 (0,67 ) FUTURAQUA 100 (-1,77 ) GSPARK 4630 (-0,43 ) KPACK 19600 (-0,51 ) MASTERPLAST 760 (-1,30 ) MOL 2846 (-1,52 ) MTELEKOM 445 (-0,22 ) NORDTELEKOM 45 (0,34 ) NUTEX 29 (1,03 ) OPUS 321 (-5,09 ) ORMESTER 7300 (4,29 ) OTP 13150 (-0,38 ) OTT1 258 (1,58 ) RABA 1085 (-0,91 ) RICHTER 4932 (1,86 ) SET Group 114 (0,53 ) TAKAREK 576 (0,70 ) WABERERS 1380 (-0,72 ) ZWACK 17100 (-0,29 )