-->

Gyorsult az infláció Nagy-Britanniában

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a fogyasztói árak - a lakhatási költségek nélkül - 2,1 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban. Júniusban és májusban még 2 százalékos inflációt mértek éves összevetésben.

Elemzők a fogyasztói árak 1,9 százalékos emelkedésére számítottak. Szakértők a font gyengülésére és ezzel az infláció gyorsulására emlékeztettek, az ONS szerint azonban korai a font gyengülését tekinteni a legfőbb okként. Emelkedtek ugyanis a szállodaárak, drágultak a videojátékok és a konzolok, a ruházati cikkek és a pénzügyi szolgáltatások. Csökkentek ugyanakkor az üzemanyagárak, az utazási költségek - a repülő- és a hajójegyek, a nemzetközi vasútjegek ára - pedig kevésbé emelkedett, mint egy évvel korábban.

A brit kormány által a jegybank számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. A Bank of England augusztus elején jelezte, hogy az év vége felé közeledve 1,6 százalékra, hároméves mélypontra mérséklődik az infláció, az utána következő években viszont gyorsulni fog. A volatilis elemektől - többek közt az energia- és az élelmiszeráraktól - megszűrt maginfláció hathavi csúcsra, 1,9 százalékra gyorsult 1,8 százalékról.

Elemzők stagnálásra számítottak. A font 2,4 százalékot veszített értékéből a főbb valutákkal szemben júliusban, a kormányfőváltás idején, és jelenleg 2016 óta a leggyengébb az árfolyam. A kormányzó Konzervatív Párt élén álló új miniszterelnök, Boris Johnson határozott álláspontja, hogy az Egyesült Királyság október 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján mindenképp kilép az Európai Unióból, akár sikerül megállapodásra jutni a közösséggel, akár nem. A vállalkozások azonban attól tartanak, hogy a rendezetlen kiválás fennakadásokhoz vezetne a kikötőkben, növelve ezzel az importtermékek árát.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Sokéves csúcson volt a lengyel munkanélküliség »

4IG 650 (0,31 ) AKKO Invest 427 (-0,23 ) ALTEO 1120 (2,75 ) ANY 1320 (-2,22 ) APPENINN 317 (-0,63 ) AutoWallis 101 (-1,75 ) CIGPANNONIA 330 (2,17 ) DELTA 71 (3,81 ) Duna House 380 (-0,52 ) EHEP 1975 (0,25 ) ENEFI 430 (-1,26 ) FORRAS/OE 1220 (-0,81 ) FUTURAQUA 79 (0,76 ) GSPARK 3820 (5,23 ) Gloster 2960 (-0,34 ) KULCSSOFT 1870 (1,36 ) MASTERPLAST 2300 (2,68 ) MOL 2162 (0,56 ) MTELEKOM 410 (0,86 ) NORDTELEKOM 30 (-0,67 ) NUTEX 29 (0,70 ) OPUS 250 (1,42 ) ORMESTER 1250 (0,81 ) OTP 13100 (1,39 ) OTT1 166 (0,73 ) PANNERGY 816 (1,49 ) RABA 1290 (1,57 ) RICHTER 8620 (-0,92 ) SET Group 85 (3,94 ) TAKAREK 580 (-0,68 ) ZWACK 16400 (-1,80 )