Hadiipar:egyesült a Raytheon és a United Technologies

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2019. június 10., hétfő (MTI) - A Raytheon és a United Technologies vasárnap közleményben jelentette be egyesülését, és ezzel az Egyesült Államok legnagyobb és a világ egyik legnagyobb hadiipari vállalata jött létre.

A két cég kiemelte: egymás tevékenységét kiegészítő portfólióval rendelkeznek a repülőgépgyártásban és a védelmi iparban. Az új vállalatot Raytheon Technologies Corporation néven vezetik be. Közleményükben a cégek leszögezték: a tranzakció lezárultakor a United Technologies részvényesei az új vállalat részvényeinek 57 százalékát, a Raytheon részvényesei pedig a 43 százalékát kapják meg. A cégek vezetői hangsúlyozták: két egyenrangú vállalat egyesüléséről van szó. Az új cég elnök-vezérigazgatója a United Technologies eddigi vezetője, Greg Hayes lesz, de a következő két évben az elnök-vezérigazgatói teendőket Thomas Kennedyvel, a Raytheon eddigi vezetőjével együtt látja el. A két nagyvállalatnak együttesen mintegy 74 milliárd dolláros forgalma volt 2019-ben. A Raytheon gyártja a többi között a Patriot típusú rakétaelhárító rendszereket vagy a Tomahawk robotrepülőgépeket, míg a United Technologies elsősorban a Pratt és Whitney motorok gyártásával szerzett tekintélyt. Ezeket a motorokat polgári és harci repülőgépekben egyaránt használják. A The Wall Street Journal című lap elemzője megjegyezte: a két nagyvállalat egyesülése nyomán szinte bizonyosan nem indul trösztellenes vizsgálat, hiszen a két cég nem piaci vetélytársa egymásnak.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés