Három év után először csökkentek a Japán árak

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Japánban a koronavírus-járvány miatt visszaeső lakossági kereslet hatására 2016 decembere óta először csökkentek a fogyasztói árak áprilisban.

A japán statisztikai hivatal pénteken azt közölte, hogy a (jegybank által leginkább követett) friss élelmiszerek árváltozása nélkül számolt maginfláció éves összevetésben 0,2 százalékkal csökkent. Elemzők kisebb, 0,1 százalékos csökkenésre számítottak a márciusi 0,4 százalékos emelkedést követően. A jegybank inflációs célja két százalék. Az áprilisi átfogó infláció 2016 novembere óta a legalacsonyabb, 0,1 százalék volt a márciusi 0,4 százalék után.

Az úgynevezett mag-maginfláció, ami nem tartalmazza az élelmiszerek mellett az energiaárakat sem, 0,2 százalék volt áprilisban a márciusi 0,6 százalékot követően. A japán központi bank 2013 áprilisában indította el agresszív monetáris lazítási politikáját, hogy kihúzza a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a deflációs spirálból. A fogyasztói árak emelkedésének üteme azonban azóta sem közelítette meg a Bank of Japan (BoJ) 2 százalékos célszámát.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Javuló, de átlag alatti a hangulat az euróövezetben »

4IG 604 (-0,98 ) AKKO Invest 410 (-1,91 ) ALTEO 760 (-2,56 ) ANY 1140 (-1,72 ) APPENINN 328 (-1,95 ) AutoWallis 84 (-1,53 ) BIF 235 (3,98 ) CIGPANNONIA 274 (-3,52 ) DELTA 78 (-2,50 ) Duna House 302 (-5,03 ) EHEP 1740 (0,58 ) FUTURAQUA 58 (-1,69 ) GSPARK 3150 (-0,32 ) Gloster 2642 (2,40 ) KULCSSOFT 1625 (4,17 ) MASTERPLAST 660 (-4,90 ) MOL 1552 (-4,08 ) MTELEKOM 365 (-0,82 ) Megakran 4 (-5,22 ) NORDTELEKOM 25 (-0,40 ) NUTEX 23 (-5,86 ) OPUS 224 (-3,45 ) OTP 8880 (-2,20 ) OTT1 161 (-3,47 ) PANNERGY 682 (-1,16 ) RABA 792 (-0,50 ) RICHTER 6830 (0,44 ) SET Group 59 (-2,17 ) TAKAREK 420 (-1,64 ) WABERERS 1155 (-3,75 ) ZWACK 16200 (0,62 )