Három éves mélyponton az infláció

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Októberben három éves mélypontra csökkent az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett kimutatása alapján.

Az euróövezet 19 tagállamában októberben 0,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak, kisebb mértékben a szeptemberi 0,8 százalékos éves áremelkedésnél. 2018 októberében 2,3 százalék volt az euróövezeti infláció. Az októberi 0,7 százalékos euróövezeti infláció három éve, 2016 novembere óta a legalacsonyabb. Az Európai Unió 28 tagállamában októberben 1,1 százalékkal emelkedtek éves bázison a fogyasztói árak, kevésbé a szeptemberi 1,2 százalékos éves áremelkedésnél. Egy évvel korábban, 2018 októberében 2,3 százalék volt az infláció az EU-ban. A havi áremelkedés az EU-ban és az euróövezetben egyaránt 0,1 százalék volt októberben. A legkisebb inflációt Cipruson regisztrálták októberben, mínusz 0,5 százalékosat, illetve Görögországban mínusz 0,3 százalékosat és Portugáliában mínusz 0,1 százalékosat. A legnagyobb infláció Romániában volt októberben, 3,2 százalékos, míg Magyarországon 3,0 százalékos, Szlovákiában pedig 2,9 százalékos.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Változatlanul mélyponton a német infláció »