Három startup képviselte hazánkat Berlinben

| forrás:
Enterprise Hungary
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Startup Campus és az INPUT Program közös szervezésének köszönhetően három magyar startup mutatkozott be Európa legnagyobb digitális egészségügyi konferenciáján, a DMEA Connecting Digital Health elnevezésű rendezvényen Berlinben, április 9-11. között. Az innovatív vállalkozások képviselői több mint 100 partnertalálkozón vettek részt, mely megbeszélések az elkövetkező hónapokban alakulhatnak üzleti eredménnyé.

A Startup Campus németországi Üzletfejlesztési Programjának, valamint az innovatív vállalkozások nemzetközi piacra segítését célzó INPUT Programnak köszönhetően mintegy 500 kiállító között, három magyar startup is lehetőséget kapott egészségügyi megoldásaik bemutatására.

Az Euroventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. portfólió cégeként a Kinepict egy olyan t képalkotó eljárást fejlesztett, melynek révén kisebb sugárdózissal és kevesebb kontrasztanyag felhasználásával lehet röntgenképet alkotni. A cég már rendelkezik német partnerekkel, az elmúlt egy év során nyolc németországi kórházzal kezdte meg az együttműködést, így az esemény kiváló lehetőséget biztosított további személyes megbeszélések lefolytatására.

Az Üzletfejlesztési Program új belépőjeként mutatkozott be a szegedi YourAanastomosis nevű startup, mely a Creative Accelerator és a Hiventures portfolió cégeként, az érsebészeti tréningek digitális analízisét és objektív kiértékelését támogató, 3D nyomtatás és VR technológiát is felvonultató megoldást kíván elterjeszteni a németországi, majd a világpiacon. A fejlesztés felkeltette többek között a HoloLens II. generációján dolgozó, a DMEA -n szintén kiállítóként résztvevő Microsoft érdeklődését is.

A német piacon ugyancsak első alkalommal bemutatkozó HubScience, mely a Power Angels és a Hiventures közös befektetése, a „tudományos szakirodalom áttekintésének és a publikációk feldolgozásának eddigi leghatékonyabb eszközét” alkotta meg. Számukra a potenciális német partnerek (egyetemek, szabadalom kutatók, gyógyszerfejlesztők) felől érkező különböző felhasználási igények beazonosítása volt a berlini esemény legfőbb hozadéka.

A German Trade and Invest vendégelőadójaként, a konferencia utolsó napján Kiss Márton, a Semmelweis Egyetem egészségügyi innovációs szakértője prezentálta a magyar digitális egészségügyi ökoszisztéma jelenlegi helyzetét és az ehhez kapcsolódó nemzetközi projektekből (eHaction, ECHO) fakadó szinergiákat.

A Startup Campus németországi Üzletfejlesztési Programjának következő állomása a nürnbergi MedTecLIVE, melyre Magyarország Müncheni Konzulátusával együttműködésben készítik fel a digitális egészségügy területén működő magyar startup vállalkozásokat.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A magyar lakásállomány nagy része felújításra szorul »

4IG 960 (0,21 ) AKKO Invest 29800 (0,68 ) ANY 1310 (-1,13 ) AutoWallis 114 (2,25 ) CIGPANNONIA 324 (1,09 ) CSEPEL 720 (4,35 ) EHEP 10000 (-0,99 ) ENEFI 506 (1,61 ) ESTMEDIA 122 (1,50 ) FORRAS/OE 1580 (2,60 ) FORRAS/T 1520 (-5,00 ) FUTURAQUA 114 (1,43 ) MASTERPLAST 742 (2,20 ) MOL 2956 (0,34 ) MTELEKOM 432 (0,23 ) OPUS 389 (0,99 ) ORMESTER 8150 (0,62 ) OTP 12720 (0,24 ) OTT1 279 (-1,24 ) RICHTER 4936 (0,24 ) SET Group 664 (-0,15 ) WABERERS 1405 (0,36 ) ZWACK 16700 (-0,60 )