Háromszázezeren érkezetek az új utasmólóhoz

| olvasási idő: kb. 1 perc

Január 15-ei átadása óta háromszázezer induló és érkező utast fogadott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új beszállítócsarnoka - tájékoztatta a Budapest Airport szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint az 1-es móló a nyári csúcsszezonra készül el teljesen. Az utasok a visszajelzések alapján már most rendkívül elégedettek a fejlesztéssel - írták. Az 1-es móló jelenleg öt állandó és egy ideiglenes beszállítókapuval üzemel, amelyek a korábbinál sokkal kényelmesebb várakozást tesznek lehetővé. A móló beüzemelése óta elérhető publikus wifiszolgáltatás mellett már minden ülőpadba USB-s mobiltöltőt is beépítettek. A beszállócsarnok digitális és statikus információs tábláit pedig a Budapest Airport folyamatosan finomhangolja az utasok még jobb kiszolgálása érdekében - közölték. A korábbi alapszintű beszállítócsarnok helyén megkezdődött az épület délkeleti szárnyának építése, amely újabb nyolc beszállítókapuval növeli az épület kiszolgálókapacitásait.

A második ütem átadásával összesen 11 500 négyzetméteresre növekszik a repülőtér schengeni forgalmát kiszolgáló utasmóló - tudatták. A nyárra elkészülő szárny ugyanakkor nemcsak a forgalom hatékonyabb kezelését segíti elő, hanem egyúttal kellemes repülőtéri környezetet is biztosít az utasoknak: a központi csarnokban pihenő-és váróteret alakítanak ki, továbbá étel- és italvásárlási lehetőség és egy bolt is helyet kap benne. Ezen felül még három akadálymentesített mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz szolgálja majd az utasok kényelmét. Az utasmóló megépítését teljes mértékben a Budapest Airport finanszírozza, mintegy 8,3 milliárd forintot fordítva rá - jelezték.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés