Hatvanmilliárd felett az idei adóhiány

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az adóhatóság az idén október végéig 61,5 milliárd forint adóhiányt állapított meg.

Azoknak a cégeknek a száma, amelyek 180 napja legalább 100 millió forint adóval tartoznak, 2398 - közölte a feketelista.hu adatbázis az MTI-vel csütörtökön. A feketelista.hu több nyilvános adatbázisból nyeri információit, amelyekhez - esetenként - saját gyűjtésű adatokat is társít. Az idei 61,5 milliárd forintos adóhiányhoz 51,4 milliárd bírság is társul.

Az adóhiány csak egy része a teljes hátralékállománynak, amely összesen már 2268 milliárd forintra rúg. A behajtásra azonban kevés az esély, hiszen a hátralékosok között mindössze 26 százalék a működő cégek aránya. Ezektől pedig a legjobb esetben is legfeljebb 582 milliárd forint beszedését lehet remélni - jegyzi meg az elemzés.

Az adóellenőrök az első három negyedévben 27 cégnél tártak fel 200 millió forintnál nagyobb adóhiányt.

Budapest gazdasági súlyánál jóval nagyobb arányban képviselteti magát a tabellán. A tavalyi ötvennel szemben most 55 fővárosi társaság található a száz legnagyobb adóhiányos cég között. A nagyvárosok közül Győr neve szerepel a legtöbbször, mégpedig ötször. Az első tíz helyre sorolt adóhiányos társaságot három vidéki cég vezeti.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ismét adathalászatra figyelmeztet az adóhivatal »