Helyre kell állítani a bizalmat a pénzügyi szektorban

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A fogyasztók megtévesztésével kapcsolatos ügyek, a bankközi jutalék versenyjogi megítélése, az általános szerződési feltételek egyoldalú módosítása, illetve a tisztességtelen általános szerződési feltételek - íme néhány, a Versenytükör pénzügyi piacokat érintő különszáma és a kapcsolódó műhelybeszélgetés témái közül

GVH kezdeményezésére az MNB és a Versenyhatóság szakértői közösen, a felügyeleti és versenyjogi aspektusokat is megjelenítve tekintették át a pénzügyi szektort érintő legfontosabb kérdéseket, számot adva az illetékes hatóságok által elért eredményekről és az előttük álló kihívásokról.

Közös kiadványt csináltak

A pénzügyi szolgáltatási szektor hatékony, átlátható és jó működésének kialakításában különösen fontos szerepük van a szabályozó és jogalkalmazó szerveknek – hangsúlyozta Juhász Miklós, a GVH elnöke a műhelybeszélgetésen. A fogyasztói tudatosság és a pénzügyi ismeretek fejlesztése érdekében kezdeményeztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőivel a Versenytükör című kiadvány különszámának közös megjelentetését.

A különszám célja bemutatni az utóbbi évek pénzügyi szektorral kapcsolatos hazai és európai uniós versenyjog-alkalmazási gyakorlatát, valamint a pénzügyi piacokat érintő szabályozási fejleményeket – tette hozzá.

Szükség van bizalomra

Hazánk versenyképességének növeléséhez elengedhetetlen a pénzügyi közvetítőrendszerbe vetett közbizalom megerősítése, a rendszer tisztességes működésének és stabilitásának megteremtése, fenntartása. E bizalom helyreállításának alapvető feltétele a piaci szereplők tisztességes magatartása a fogyasztókkal és versenytársakkal szemben, valamint az átlátható, etikus működés biztosítása és a piaci mutatók objektív kialakítása – hívta fel a figyelmet Matolcsy György, az MNB elnöke a különszám előszavában.

Windisch László, az MNB alelnöke a műhelybeszélgetésen hangsúlyozta: a pénzügyi közvetítőrendszerbe vetett bizalom megerősítése érdekében a jogsértésekkel szemben határozottan és szigorúan fellépő, ugyanakkor az érintett szektorok jogszerű és tisztességes működéséhez teljes támogatást biztosító felügyelet szerepében jár el az MNB. A fogyasztók érdekeit egy tisztességes, valódi versenyre épülő pénzügyi rendszer tudja biztosítani.

Sokan írtak a kötetbe

A Versenytükör tanulmányaiban neves elméleti és gyakorlati szakemberek adnak átfogó képet a pénzügyi piacok aktuális kérdéseiről, a fentiekben említettekkel együtt a fogyasztói csoportokkal és a pénzügyi szolgáltatások kereskedelmi kommunikációjával kapcsolatos versenyhatósági joggyakorlatról. Emellett a bankközi referenciakamatok manipulációját érintő ügyekről, a bankközi jutalékok versenyjogi megítéléséről, az általános szerződési feltételek (ÁSZF) egyoldalú módosításáról, illetve a tisztességtelen ÁSZF-ekről, az MNB Etikus életbiztosítási koncepciójának hátteréről,  nyugdíjcélú öngondoskodás intézményesített formáiról, a járműipari értékláncról írtak.

A tudományos folyóirat e különszámának további célja egy olyan folyamat elindítása, amelynek során mind a hatóságok szakértői, mind a piaci szereplők képviselői körében újító elképzelések születhetnek a célok megvalósítását előmozdító lehetséges megoldásokat illetően.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

MNB: a 0,60 százalékos alapkamat támogatja az árstabilitást »