Hiába perelték be a dízelbotrány miatt az uniót

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Jogi megalapozatlanság miatt az Európai Unió Bírósága pénteki határozatában elutasította mintegy 1500 ember azon kártérítési keresetét, amelyet az Európai Bizottságnak a járművek szennyezőanyag-kibocsátásáról elfogadott rendelete számukra okozott.

Kártérítést szerettek volna

Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság egy 2016-os rendeletben meghatározta azokat a nitrogén-oxid kibocsátási határértékeket, amelyek nem léphetők túl a valós vezetési feltételek közötti kibocsátásra vonatkozó vizsgálatok során.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A vizsgálatok célja annak megállapítása, hogy a laboratóriumi vizsgálatok valós vezetési feltételek mellett is tükrözik-e a szennyezőanyag-kibocsátás tényleges mértékét, valamint fel kíván lépni az értékeket meghamisító szoftverekkel szemben.

A bizottság határozatának megsemmisítését kérők úgy vélik, hogy a rendelet vagyoni kárt okoz a számukra a belélegzett levegő minősége miatt, valamint nem vagyoni káruk is felvetődik azon aggodalmukkal összefüggésben, amelyet saját magukért és a környezetükért éreznek, illetve azon félelmük miatt, hogy az uniós intézményekkel szemben bizalmukat veszthetik a környezetkárosodás elleni elégtelen fellépés következtében.

Az indoklás

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék indoklásában leszögezte: az unió felelősségének megállapításához három együttes feltételnek kell teljesülnie. Egyrészt valamely uniós intézménynek olyan jogellenes magatartást kell tanúsítania, amely kellően súlyosan sért egy magánszemélyekre jogokat ruházó jogszabályt, másrészt az állítólagos kárnak ténylegesnek kell lennie, harmadrészt pedig okozati kapcsolatnak kell lennie az unió magatartása, valamint az okozott kár között.

Mint megállapították, a bizottsági határozat által okozott, a levegőminőség romlásához kapcsolódó kár mértéke nem kellőképpen bizonyított. Azon érzelmek pedig, amelyeket a keresetet benyújtók érezhetnek, nem képeznek megtéríthető nem vagyoni kárt. Hozzátették, a pénteki döntés nem érinti az uniós bizottság rendeletének jogszerűségének kérdését.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Folyatódik a magánszektor gyenge teljesítménye »

4IG 930 (0,11 ) AKKO Invest 446 (-0,89 ) APPENINN 400 (1,14 ) AutoWallis 111 (1,83 ) BIF 309 (-0,32 ) CIGPANNONIA 221 (1,15 ) CSEPEL 588 (3,16 ) CyBERG 1560 (-5,45 ) EHEP 8400 (-5,08 ) ELMU 34400 (0,58 ) EMASZ 31200 (-0,64 ) ENEFI 438 (4,29 ) ESTMEDIA 149 (3,33 ) FORRAS/OE 1660 (19,42 ) FUTURAQUA 112 (-4,44 ) GSPARK 5000 (0,40 ) KULCSSOFT 1700 (19,72 ) MASTERPLAST 744 (0,54 ) MOL 2974 (1,85 ) MTELEKOM 442 (0,34 ) NORDTELEKOM 50 (-5,47 ) NUTEX 54 (-2,86 ) OPUS 294 (-1,93 ) OTP 14280 (0,92 ) OTT1 256 (0,59 ) RICHTER 5950 (0,34 ) SET Group 122 (-3,79 ) TAKAREK 560 (-1,06 ) WABERERS 1235 (-0,80 ) ZWACK 17600 (0,28 )