Hova szigorít még Amerika?

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Nehezen szigorítható tovább a bevándorlás az Egyesült Államokban, hiszen aki állandó tartózkodási engedélyt kap, az szigorú nemzetbiztonsági ellenőrzésen esik át, aki pedig illegálisan tartózkodik az országban, nehezen kerül a hatóságok látókörébe - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Ugrósdy Márton a keddi, nyolc ember halálát követelő New York-i gázolásos merénylettel összefüggésben beszélt erről, amelyet egy, a vízumlottó keretében az Egyesült Államokban letelepedett, üzbég származású férfi követett el.

Már most is szigor van

Az Amerika-szakértő elmondta, az ellenőrzés ma is szigorú; aki vízumköteles országból utazna az Egyesült Államokba, annak egy interjún kell átesnie és egy kockázatos ország polgára esetében még szigorúbb az átvilágítás.

Akit például a vízumlottó keretében végleg beengednek, az nemzetbiztonsági ellenőrzésen is átesik, vagyis viszonylag nehéz a rendszert kijátszani - tette hozzá.

Nem a vízumlottó a tuti tipp

Megjegyezte, ha valakit ártó szándékkal akarnak bejuttatni az Egyesült Államokba, akkor nem a vízumlottó a megfelelő eszköz, hiszen semmi nem garantálja, hogy nyer. Sokkal egyszerűbb megoldás az, ha valaki törvényesen sima vízumot szerez és a 90 napos tartózkodás után egyszerűen nem tér haza. Sok millióan élnek így Amerikában - közölte a szakértő.

Kitért arra, hogy a politikai küzdelem része is a bevándorlás kérdése: Trump elnök és a republikánusok a szigorítás pártján állnak, a demokraták pedig megengedőbbek.

Eközben Amerikának szüksége van elsősorban a képzett munkaerő bevándorlására - mondta Ugrósdy Márton.

Kezd körvonalazódni az elkövető háttere

Kezd körvonalazódni a New York-i gázolásos merénylet elkövetőjének háttere; az üzbég származású férfi egy éve tervezett merényletet - mondta az M1 aktuális csatorna tudósítója New York-ból.

Kedden egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott Manhattan délnyugati részében, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. A támadásban nyolcan meghaltak és több mint tízen megsebesültek.

A 29 éves üzbég elkövetőt, miután éjjel megműtötték, kihallgatta a rendőrség. A NBC csatorna korábban azt közölte: Sayfullo Habibullaevic Saipov nemcsak nem bánt meg semmit, hanem dicsekvően szólt a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében elkövetett akciójáról.

Radikalizálódott

Az M1 tudósítója a Híradóban azt mondta: a tettes Üzbegisztánban könyvelőként dolgozott a szállodaiparban, 2010-ben - vízumlottó révén állampolgárságot kapva - költözött az Egyesült Államokba.

Először Ohióban apja barátjához ment, s szeretett volna szakmájában elhelyezkedni. Viszont nem volt, aki segítette volna, angoltudása sem volt megfelelő. Otthonából ki kellett költöznie, vállalkozó lett, sofőrként kezdett dolgozni. Államról államra költözött, "nem találta a helyét" - fogalmazott a tudósító. Feleségül vett egy szintén üzbég származású nőt, akitől három gyermeke született.

Lukóczki Gábor kifejtette: miután a férfi élete nem úgy alakult, ahogy tervezte, a vallás felé fordult, s elkezdett radikalizálódni, három éve szakállat is növesztett. A tudósító szerint ismerőseinek arról kezdett beszélni, hogy hazaköltözik, mert az Egyesült Államok "nagyon unalmas". Egy éve tervezte merénylet elkövetését - mondta az M1 tudósítója.

Trumpnak elege lett az Iszlám Államból
"Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Emelkedés vártak, nem úgy lett »

4IG 607 (-1,30 ) AKKO Invest 453 (-1,31 ) ALTEO 734 (-2,13 ) ANY 1215 (-1,22 ) APPENINN 345 (0,88 ) AutoWallis 79 (1,28 ) CIGPANNONIA 202 (6,32 ) CyBERG 1200 (0,84 ) DELTA 99 (3,12 ) Duna House A 3200 (1,91 ) EHEP 2440 (-1,61 ) FORRAS/OE 1090 (4,81 ) FUTURAQUA 69 (1,63 ) Gloster 2450 (-1,21 ) KULCSSOFT 1485 (-1,00 ) MASTERPLAST 594 (-1,66 ) MOL 1797 (-2,02 ) MTELEKOM 385 (0,79 ) NORDTELEKOM 29 (-0,34 ) NUTEX 29 (-2,52 ) OPUS 247 (-0,40 ) ORMESTER 11500 (-4,96 ) OTP 10890 (1,21 ) OTT1 195 (-1,52 ) RICHTER 6620 (-1,19 ) SET Group 71 (1,29 ) TAKAREK 475 (-2,26 ) WABERERS 870 (-0,23 ) ZWACK 16650 (-0,30 )