Időszakos járulékmentességgel segítenék a pályakezdőket

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) olyan módosítást tervez a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódóan, amely szerint a 25 év alatti álláskeresők után a munkáltatónak várhatóan két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetnie.

Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen, szerdán Budapesten közölte, az eredeti tervek szerint a 25 év alattiaknál csak a felére csökkentették volna a munkáltató által fizetett járulékot. Az államtitkár azt is elmondta: a minimálbér differenciálása jelenleg nincs napirenden, mert a munkahelyvédelmi akcióterv - amellyel több mint egymillió embert tervez elérni a kormány - sokkal jobb megoldást jelent.

A kormány elfogadta azon javaslatot is, hogy - azoknak az intézményeknek az együttműködésével, amelyek munkaerő-piaci statisztikákkal rendelkeznek - hozzanak létre olyan adatbázist, amelyből havi szinten kiderül a foglalkoztatottak létszáma - mondta Czomba Sándor. Ezzel kapcsolatban már zajlanak a munkálatok, megnézik a német és osztrák tapasztalatokat is, mindkét országban működik ugyanis hasonló adatbázis.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány idén a versenyszférában 1-2 százalékos foglalkoztatásbővüléssel számol, ami azt jelenti, hogy mintegy 30 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma 2011-hez képest, ugyanakkor érdemi, tartós gazdaságbővülés nélkül nagy foglalkoztatásbővülést nem lehet elérni.

A közmunka kapcsán Czomba Sándor hangsúlyozta: a közfoglalkoztatottak számának emelkedésére úgy kell tekinteni, hogy a kormány alapelve az, hogy segély helyett munkát adjon az embereknek. Kifejtette: a kabinet célja, hogy 2020-ig egymillió új adózó munkahely legyen Magyarországon, és hogy ez a növekedés elsősorban a versenyszférából táplálkozzon. Kiemelte: két év alatt, 2010 májusához képest 2012 májusára 120 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, és ebből a növekményből csak 6 ezren közfoglalkoztatottak. Czomba Sándor kifejtette: ha "máról holnapra" egymillió új munkahely lenne Magyarországon, az - a demográfiai adottságok miatt - nem lenne betölthető. A regisztrált álláskeresők száma körülbelül félmillió, a passzív inaktívak között pedig 300 ezer ember van, aki elvileg munkára kész és képes állapotban van, vagyis ezután még mindig hiányzik 200 ezer ember a munkaerőpiacról - jelezte. Az a cél, hogy 5,5 millió ember dolgozzon az országban - a gazdaság fehéredését is figyelembe véve - nem teljesíthető fizikailag, ha nem figyelünk a demográfiai folyamatokra - hangsúlyozta az államtitkár. Elmondta azt is, hogy a közmunkából több mint hétezren léptek át a versenyszférába február végétől mostanáig, és aki átlép, az jellemzően tartósan el is tud helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.

A nemrég indult "Első munkahely garancia" program kapcsán Czomba Sándor elmondta: az eredeti tervek szerint 3.500 fiatalt szerettek volna elhelyezni, ez azonban 6.000-re nőhet, ha a 3 milliárd forintos keretet 700 millió forinttal kipótolják; az erre vonatkozó igényét már jelezte a tárca. Czomba Sándor kifejtette, hogy 3.100 munkavállaló már a harmadik hét végére elhelyezkedett a program keretében. A jövő évi minimálbérről elmondta: szeptember végén vagy október közepén kezdik az erről szóló tárgyalásokat, a bérkompenzáció pedig a jövő évi költségvetésbe is be van tervezve. Idén szeptemberre a versenyszféra munkavállalóinak körülbelül 90 százaléka hozzájutott a bérkompenzációhoz.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kétezerrel kevesebb embert foglalkoztatnak »