Így állunk bosszút a horvátokon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Szokatlannak és meglepőnek nevezte a horvát gazdasági miniszter, hogy Magyarország bejelentette: nem támogatja Horvátország csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) a MOL-lal kapcsolatos horvát magatartás miatt.

Horvátok és románok

Martina Dalic szerint meglepő, hogy Magyarország két ilyen dolgot összefüggésbe hozott egymással. Hozzátette: biztos benne, hogy a kétoldalú kapcsolatokban sikerül megoldást találni a problémára.

"Horvátországnak az a célja, hogy csatlakozhasson az OECD-hez, ahhoz a szervezethez, amelynek közel az összes uniós tagállam és a világ leggazdagabb országai is tagjai" - mondta a miniszter - aki egyben a kormány alelnöke is -, majd kiemelte: az OECD-tagság fontos, hogy Horvátország még jobban meg tudja erősíteni gazdaságát és felhasználhassa azt a tudást, amelyet a szervezet a tagjainak biztosít. "Ezért ragaszkodunk célunk eléréséhez" - húzta alá. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken közölte: Magyarország sem Horvátország, sem Románia csatlakozási kérelmét nem támogatja az OECD-be.

Románia esetében a marosvásárhelyi katolikus iskola bezárásával, Horvátország esetében pedig a MOL horvátországi beruházása körül kialakult helyzettel, valamint a MOL vezetőjével szembeni horvát magatartással indokolták a támogatás megtagadását - írta a KKM.

Az ügy

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség(USKOK) szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.

A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem. Az ügyben Horvátország korábban már a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016 decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

Szlovénia sem

Szlovénia a tagországok uniós nagyköveteinek szerdai ülésén jelentette be, hogy nem támogatja Horvátország OECD-tagságát.

Karl Erjavec szlovén külügyminiszter szerint azzal, hogy Horvátország nem hajlandó végrehajtani a nemzetközi döntőbíróság szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott júniusi ítéletét, megsérti a jogállamiságot és nem tartja tiszteletben a nemzetközi jogot. "Ezért nem felel meg a követelményeknek" - szögezte le.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem tud elemelkedni támasza közeléből a MOL »

4IG 603 (2,20 ) AKKO Invest 505 (3,91 ) ALTEO 862 (0,94 ) APPENINN 363 (-1,89 ) AutoWallis 107 (-1,83 ) BIF 315 (0,32 ) CIGPANNONIA 186 (0,43 ) CSEPEL 488 (8,44 ) CyBERG 1550 (3,33 ) DM-KER 4500 (5,88 ) Duna House A 3790 (-0,26 ) EHEP 8000 (-1,23 ) ELMU 34000 (-0,58 ) EMASZ 31000 (-0,64 ) ENEFI 378 (-7,58 ) ESTMEDIA 125 (-2,35 ) GSPARK 5240 (-0,38 ) MASTERPLAST 762 (0,79 ) MOL 2640 (1,46 ) MTELEKOM 446 (-1,55 ) NORDTELEKOM 48 (-0,10 ) NUTEX 39 (0,26 ) OPUS 288 (-1,97 ) OTT1 208 (-1,19 ) PANNERGY 752 (0,80 ) RABA 1155 (3,12 ) RICHTER 7060 (1,00 ) SET Group 101 (-0,20 ) TAKAREK 504 (0,80 ) WABERERS 1090 (0,46 )