Így látják a válságot a jegybankárok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Európának új narratívára van szüksége azután, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elindította monetáris politikai programjait - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfőn Budapesten, amikor megnyitotta a Lámfalussy konferenciát.

Az MNB rendezvényén Matolcsy György kiemelte: a hétfői nemzetközi konferencia azért egyedülálló, mert ennyi jegybankelnök még soha nem tartózkodott egy időben Budapesten.

Stabilitás vs reform

2010 után a magyar példa is igazolta, hogy strukturális reformokra, valamint új munkahelyek létrehozására és megőrzésére van szükség, azonban politikai stabilitás nélkül nem lehet sikerre vinni a reformokat. 2010-ben az új magyar kormánynak egy dilemmával kellett szembenéznie: hogyan kezelje a válságot, ortodox vagy nem hagyományos módon - mondta az elnök. Matolcsy György szerint kizárólag konvencionális intézkedésekkel bukásra lett volna ítélve Magyarország, a sikeres válságkezeléshez 3 összetevő kellett: strukturális reformok, új munkahelyek, és politikai stabilitás.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke előadást tart a Lámfalussy konferencián, az MNB rendezvényén a Budapest Marriott Hotelban 2015. február 2-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Tart még a felzárkózás

Ewald Novotny osztrák jegybankelnök előadásában arról beszélt, hogy több mint 25 évvel a vasfüggöny leomlása után hogyan fejlődtek a kelet-közép-, és dél-európai országok. Az orosz-ukrán konfliktusra utalva úgy fogalmazott: mély és veszélyes politikai megosztottság van Európában, és a háború nemcsak életeket követel, hanem a jólét lehetőségétől is megfosztja az embereket.

Az elnök úgy vélte, hogy Kelet-Közép-, és Dél-Európában megfelelő volt a dereguláció sebessége, fontos intézményi fejlődés ment végbe ezekben az országokban, a Nyugat-Európához való életszínvonalbeli felzárkózás azonban még tart.

Ewald Novotny szerint a régió országaiban sikerült viszonylag jól kézben tartani a válságot.

Reformokat kezdtek a törökök

Erdem Basci, a Török Nemzeti Bank elnöke az árstabilitásról tartott előadásában kiemelte: a magas infláció és a defláció is károsan hat a gazdasági növekedésre. Egy központi bank az árstabilitás fenntartásával tud leginkább hozzájárulni a növekedéshez - vélekedett. Szólt arról, hogy Törökország az árstabilitás érdekében strukturális reformprogramot jelentett be, amelynek alapja a humán tőkébe való beruházás, a technológia és az innováció, valamint a fizikai infrastruktúrába való beruházás. Reményeik szerint ezek a lépések Törökország növekedési potenciálját legalább egy százalékponttal tudják növelni.

Törökországban magas volt az infláció, 10 és 100 százalék között volt több mint 30 éven keresztül. Az infláció továbbra is 5 százalékos cél feletti, de alacsonyabb mint korábban. Ha az utóbbi évtizedekben végig évente 5 százalék körül nőttek volna a fogyasztói árak, akkor az Egyesült Államok GDP-jének 30 százalékát tudták volna elérni - fejtette ki.

Magyarországgal kapcsolatban azt mondta: az MNB és a kormány optimistábban látja az ország helyzetét, mint a Nemzetközi Valutaalap, ő maga azonban az MNB ítéletében osztozik. A régió országainak gyenge pontja a folyó fizetési mérleg hiánya volt ezekben az országokban; ez a mutató fontos indikátora egy gazdaság hosszú távú stabilitásának - emelte ki. Hozzátette: nagy eredmény, hogy Magyarországon sikerült csökkenteni a deficitet.

Szükség van a bankokra

Ewald Novotny a külföldi bankok részvételének jelentőségére is felhívta a figyelmet. Kifejtette, hogy ezek pénzügyi szolgáltatásokat nyújtottak a régióban, ahol nem volt ilyen hagyomány, ugyanakkor a devizahitelezés is felfutott, ami mostanra jelentős problémákat okoz. Az osztrák jegybank elnöke szerint a külföldi tulajdonban lévő bankok jelenléte pozitívumokkal járt ezen országok számára, mert jól működő és nem "politikailag motivált" hitelezési tevékenységet folytattak, másrészt a bankok számára is fontos volt az európai expanzió. Hozzátette: az osztrák bankok közép-európai bankcsoportokká alakultak át, integrált rendszerek jöttek létre, multinacionális vezetőséggel.

A 2008-as válság lefékezte a kelet-közép- és dél-európai régió felzárkózási folyamatát, de ez a terület relatíve jó állapotban jutott ki a válságból, és ismét elkezdte a konvergenciafolyamatot - mondta Ewald Novotny. Erre a régióra szerinte nem a stagnáló növekedés lesz a jellemző, de az alacsonyabb növekedési indikátorok miatt a konvergencia folyamat el fog húzódni. Az elnök kiemelte: hosszú távú stratégiára van szükség, miközben figyelni kell a makroökonómiai és pénzügyi stabilitásra, a deficitre, és emelni kell a beruházást és a hitelezést.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Maradhat a 15 ezres PIN határ a bankkártyákon »