Így reklámmentesítenek a csehek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Szeptembertől eltűnnek az óriási reklámtáblák a csehországi autópályák, a gyorsforgalmi és az elsőrendű utak mellől. A törvény módosítását 2012-ben fogadta el a cseh képviselőház, s a reklámok eltüntetésének ötéves határideje augusztus végével lejár - közölte szerdán a közszolgálati cseh televízió a közlekedési minisztériumra hivatkozva.

Van olyan, aki perelni is fog

A tárca felmérése szerint augusztusban még mintegy 3000 óriásplakátot kell eltávolítani az utak mellől. A reklámtáblák tulajdonosai jelezték: tiszteletben tartják a törvényt, de több cég azt is közölte, hogy beperli az államot, mert a reklámtáblák eltávolításával komoly nyereségtől estek el.

A közutakról szóló törvény módosítása alapján ezentúl az autópályák és a gyorsforgalmi utak mentén csak azok helyezhetnek el reklámtáblákat, akik közvetlen kapcsolatban vannak a járműforgalommal: benzinkutak, út menti vendéglők és szálláshelyek üzemeltetői.

Az óriásplakátokat működési helyüktől legfeljebb 200 méterre helyezhetik el. A kormány javaslata eredetileg a másod- és harmadrendű utakra is vonatkozott, de ezeket a parlament végül is kivette a törvény hatálya alól. A cseh vállalkozói szövetségek szerint a szabályozás túl szigorú, és módosítani kellene.

A legfőbb indokok

Ezt a közlekedési minisztérium elutasítja. A prágai sajtó azt állítja, hogy Európában szinte sehol sincs annyi óriásplakát és reklámtábla az utak mentén, mint Csehországban. A lapokban közölt kimutatásokból kitűnik, hogy a csehországi sztrádák mellett átlagban 50 méterenként látható egy-egy óriási reklámtábla.

"Ez komoly gondokat okoz, és sok esetben bizonyíthatóan hozzájárul a balesetekhez is. Ugyanakkor esztétikailag egyértelműen környezetszennyezőnek minősíthető a jelenség" - mutatott rá Zdenek Neusar, a közlekedési tárca szóvivője. Megjegyezte: Az út menti óriásplakátok betiltásával Csehország olyan országok gyakorlatához csatlakozik, mint Németország, Spanyolország, Belgium vagy Dánia.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Csehországból 299 milliárd korona osztalékot utaltak haza »

4IG 618 (-0,64 ) AKKO Invest 484 (0,41 ) ALTEO 872 (0,69 ) APPENINN 373 (-0,13 ) CIGPANNONIA 188 (0,75 ) ESTMEDIA 128 (0,16 ) FORRAS/OE 1920 (0,52 ) FUTURAQUA 103 (0,39 ) KULCSSOFT 2860 (0,70 ) MOL 2592 (1,41 ) NORDTELEKOM 49 (3,59 ) NUTEX 39 (-1,53 ) OPUS 290 (1,18 ) OTP 15270 (0,79 ) OTT1 209 (-1,88 ) PANNERGY 746 (6,57 ) RICHTER 6990 (1,01 ) SET Group 99 (1,96 ) WABERERS 1085 (-0,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )