Illegális puccs és politikai foglyok a katalán válság számláján

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Carles Puigdemont szerint a spanyol állam illegális puccsal távolította el posztjáról. A leváltott katalán elnök erről a Catalunya Radionak adott, Brüsszelben rögzített interjúban nyilatkozott kedden. Katalán polgármesterek pedig a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték.

Elmennek a végsőkig

"Mindannyian tudjuk, hogy börtönben végezhetjük, ha engedélyezik a kiadatást. Készen állunk erre, ha kiadnak bennünket" - fogalmazott a katalán politikus a beszélgetésben, amelyben részt vett egykori kormánya szintén Brüsszelben tartózkodó négy tagja is.

Mint mondta, ők maguk nem akarták elkerülni a felelősséget, szerinte ezt igazolja, hogy önként mentek el a belga hatóságokhoz, miután Spanyolország kiadta az európai elfogatóparancsot velük szemben.

Hangsúlyozta, hogy ügyükben készek elmenni a végsőkig, és a nemzetközi bíróságokhoz fognak fordulni.

Nemzetközi szintre emelnék

Carles Puigdemont bírálta az európai uniós intézményeket, amelyek szerinte "közömbösek" ebben a kérdésben. "Európának nem lehetnek politikai foglyai, nem lehet egy legitim kormány börtönben vagy száműzetésben" - érvelt.

Hozzátette: a téma nemzetközi szintre emelése segít azokon a volt kormánytagokon, akik börtönben vannak, és akiknek emberi jogait szerinte megsértik.

Megismételte, hogy a katalán függetlenségi pártoknak közösen kellene indulniuk a december 21-i katalán parlamenti választásokon. "Egységesnek kell lennünk a spanyol állam agressziójával szemben" - jegyezte meg.

A katalán választási együttműködések bejelentésének határideje kedden éjfélkor jár le.

Belga kiruccanás

A katalán politikusok több mint egy hete tartózkodnak a belga fővárosban, és nem jelentek meg a madridi központi büntetőbíróságon ahova azért kaptak idézést, mert spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást ellenük.

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

A leváltott katalán kormány 14 tagja közül nyolcan előzetes letartóztatásban vannak.

A politikai foglyok szabadon bocsátását követelték

A közel kétszáz katalán polgármester az Európai Bizottság és az Európai Tanács épületei előtt található téren gyülekezve kijelentette: azt akarják elérni, hogy Brüsszel meghallgassa a katalánokat és lépjen fel a bebörtönzött vezetőik szabadlábra helyezése mellett.

Szomorúnak nevezték, hogy 2017-ben, az Európai Unió demokratikus országában előfordulhat egy legitim kormány tagjainak bebörtönzése és az, hogy szabadon választott vezetőikkel egy másik országban kénytelenek találkozni.

A polgármesterek teljes támogatásukról biztosították Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt és korábbi kabinetje négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagját.

Találkozót terveznek

Az önkormányzati képviselők a belga fővárosban az öt katalán politikussal is találkozót terveznek, ezen megbeszélést folytatnak a Katalóniában kialakult helyzetről, a spanyol rendőrség fellépéséről, a további jogi és politikai lehetőségekről. Elmondásuk szerint az egynapos találkozó alkalmával megvitatják a spanyol alkotmány 155-ös cikkét, amelyre hivatkozva Madrid feloszlatta a katalán kormányt, és előrehozott regionális választásokat.

Lapinformációk szerint a spanyol ügyészség száznál is több katalán polgármester ellen tervez eljárást indítani, azzal vádolva őket, hogy együttműködtek a leváltott katalán kormányzattal az október 1-jén tartott függetlenségi népszavazás megszervezésében.

Kedden Spanyolország észak-keleti régiójának függetlenségét ellenző katalán vállalkozók szövetsége is találkozót szervezett Brüsszelben. Az egybegyűltek az Európai Parlamentben folytatott megbeszéléseiket követően kijelentették, Katalóniának nincs szüksége "rendbontásra".

Előzmények

A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Vasárnap feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja. Az ügyükben eljáró vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Elgyengült a spanyol bika »