Indul a rémálom az albérletpiacon?

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Budapesten átlagosan havi 100 ezer forintos bérleti díjért kínálták a 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokat július közepén. Ez éves összevetésben 12 százalékos emelkedést jelent - áll az ingatlan.com elemzésében, amely közel tízezer hirdetés alapján vizsgálta a felvételi ponthatárok keddi kihirdetésével élénkebbé váló albérletpiac kínálati árait. A nagyobb, 40-80 négyzetméteres kiadó lakásoknál az átlagos bérleti díj mérsékeltebben 8 százalékkal 140 ezer forintra nőtt, a 80-120 négyzetméteres méretű lakások esetében pedig 7 százalékkal 247 ezer forintra emelkedett a bérleti díj a kínálati piacon.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: “a garzonok nagyobb mértékű drágulása azzal magyarázható, hogy ezek iránt a legnagyobb a kereslet, még úgy is, hogy a kínálat több mint a duplájára nőtt”. Fajlagosan ráadásul a garzonok a legdrágábbak mivel az átlagos bérleti díjuk négyzetméterárra vetítve 20-30 százalékkal magasabb, mint a több szobás - 40-120 négyzetméteres lakásoké.

“Egy garzonlakás leginkább egyedül vagy kettesben élő egyetemistáknak jó, viszont a nagyobb méretű 80-120 négyzetméteres lakások többnyire 3-4 szobás ingatlanok, amelyek egy főre vetítve sokkal gazdaságosabbak lehetnek” - tette hozzá.

Drágulás a külvárosban is

Budapesten belül az is látszik, hogy város külső részein, például a IV., a X. vagy a XIX. kerületben is jelentősen emelkedett tavalyhoz képest a garzonlakások ára. Ez Balogh László szerint azzal magyarázható, hogy a kereslet elérte ezeket a kerületeket is, mivel a belső kerületekben kevés a 40 négyzetméternél kisebb garzon vagy hamar elviszik ezeket.

“Ráadásul a belső kerületekben már tavaly is magasak voltak a bérleti díjak, így eleve magasabb árszintről kevésbé volt erőteljes a drágulás” - fogalmazott a szakember.

Folytatódik tehát az a folyamat, amelynek eredményeként a városközponttól egyre távolabbi területek is felzárkóznak árban. Balogh László azt is elmondta, hogy az átlagokat nézve a VIII. kerületben a több szobás, 80-120 négyzetméteres lakások átlagos bérleti díja 175 ezer forint, ami négyzetméterenként alig több mint 2 ezer forint, ami az egyik legalacsonyabb összeg négyzetméterre vetítve a főváros belsőbb kerületeiben.

A városközponttól távolabb, például a XVII. kerületben azonban akad néhány 80-100 vagy 100-120 négyzetméteres lakás, amelyeket 100 ezer körüli áron lehet kivenni, ám ezekből nagyon szűk a kínálat.

Albérletboom az egyetemvárosokban

A nagyobb, egyetemmel rendelkező városokban (Debrecenben, Szegeden, Győrben, Miskolcon, Pécsett) annyiban hasonlít a helyzet a fővárosira, hogy a garzonoknál - azaz a 40 négyzetméteresnél kisebb lakásoknál - olcsóbbak a több szobás - 40-120 négyzetméretes kiadó lakások négyzetméterárai, mégpedig átlagosan 20-40 százalékkal. A bérleti díjakat nézve pedig azt látható, hogy a vidéki egyetemvárosokban jelentős emelkedés következett be.

Balogh László szerint ez azt mutatja, hogy már nem csak Budapesten beszélhetünk albérletboomról, hanem a vidéki egyetemvárosokban is, ahová kicsit később érkezett meg az áremelkedés. Ez egyébként abból is látszik, hogy a szóban forgó vidéki városokban a legtöbb lakásméret esetében nőtt a kínálat.

Debrecenben a 40 négyzetméternél kisebb lakások bérleti díja az ingatlan.com adatai szerint 63 százalékkal 65 ezer forintra ugrott tavaly júliushoz képest. Ezzel párhuzamosan a nagyobb 40-80 négyzetméteres lakásoknál a bérleti díj 7 százalékkal 80 ezer forintra, a 80-120 négyzetmétereseké pedig 50 százalékkal 150 ezer forintra nőtt.

Szegeden a garzonlakások bérleti díja 38 százalékkal 55 ezer forintra, a 80-120 négyzetmétereseké pedig 65 százalékkal 140 ezer forintra nőtt. A pécsi 40 négyzetméternél kisebb kiadó lakások havi bérleti díja 25 százalékkal 50 ezer forintra nőtt, a nagyobbaké mérettől függően 10-33 százalékkal 85-110 ezer forintra emelkedett. Miskolcon 13-65 százalékkal 45-140 ezer forintra emelkedtek a bérleti díjak tavalyhoz képest.

Győr speciális eset

Győrben más a helyzet, mint a többi városban: mindössze 6 százalékos volt még a garzonlakásoknál is az áremelkedés, így ezeket 66 ezer forintért kínálták. A 40-80 négyzetméteres győri lakások bérleti díja pedig - minimális mértékben, de - csökkent: 2 százalékkal 98 ezer forintra. A 80-120 négyzetméteres kiadó győri lakások piacán 4 százalékkal 145 ezer forintra nőttek a bérleti díjak.

Balogh László elmondta, hogy a győri albérletárak esetén erős a bázishatás, vagyis az, hogy itt már tavaly is eleve drágák voltak az albérletek, ezért az áremelkedés lehetősége emiatt idén kisebb volt.

Hirdetés
Szavazz!

Ki kapjon több uniós pénzt, Kelet vagy Dél?

Brit sajtóértesülések szerint több tízmilliárd euró fejlesztési forrást...

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Konferencia

A hazai kockázati befektetői piacon egyre nagyobb szerepet vállalnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Önfenntartó, magyar találmány

A NOAH House-projekt egy egyedülálló magyar találmány. Megálmodója Blaskovich...

Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Hirdetés
Csok

Félszoba: megoldás vagy hátrány?

A lakásvásárlóknak fontosabb a lakószobák száma, mint a lakás alapterülete....

Budapesten viszik a legtöbb csok-ot

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű csok-támogatást...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Bízik a növekedésben a Graphisoft Park »

ALTERA 950 (8,57 ) ANY 1400 (0,72 ) APPENINN 681 (0,44 ) CIGPANNONIA 462 (0,22 ) ESTMEDIA 110 (10,00 ) FUTURAQUA 64 (-0,93 ) GSPARK 3560 (0,28 ) KONZUM 3375 (0,75 ) MOL 3004 (0,81 ) MTELEKOM 451 (-0,22 ) NUTEX 46 (-8,23 ) OPUS 727 (0,83 ) OTP 11450 (0,35 ) OTT1 304 (2,36 ) PANNERGY 766 (0,79 ) RICHTER 5285 (0,67 ) ZWACK 17400 (0,29 )