Inflációt okozott a kőolaj árcsökkenése

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Japánban kétéves mélypontra esett az augusztusi maginfláció részben a kőolaj árának csökkenése miatt.

A japán központi bank pénteken azt közölte, hogy augusztusban 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben a júliusi 0,5 százalék után. A friss élelmiszerek árváltozása nélkül számolt, de az energiaárakat tartalmazó maginfláció éves összevetésben 2017 júliusa óta legalacsonyabb, 0,5 százalék volt augusztusban, az előző havi 0,6 százalék után. A friss élelmiszerek és az energiaárak változása nélküli infláció júliushoz hasonlóan augusztusban is 0,6 százalék volt.

Elemzők szerint a jegybanknak fenn kell tartania a rendkívül laza monetáris politikáját, mivel a hat éve bevezetett gazdaságösztönző intézkedések ellenére sincs elérhető távolságban az inflációs célszám. A japán központi bank 2013 áprilisában indította el agresszív monetáris lazítási politikáját, hogy kihúzza a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a deflációs spirálból. A Bank of Japan, amely korábban azt remélte, hogy a 2020 márciusában végződő pénzügyi évben sikerül elérni a 2 százalékos célszámot. Legutóbbi, júliusi előrejelzésében már csak 1 százalékot jósolt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Visszakerült a célsávba a román infláció »

4IG 850 (1,31 ) AKKO Invest 29400 (2,08 ) APPENINN 429 (-0,69 ) AutoWallis 102 (-1,92 ) CIGPANNONIA 262 (-0,76 ) CyBERG 1480 (-2,63 ) ELMU 34200 (0,59 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 440 (1,15 ) ESTMEDIA 118 (2,61 ) FORRAS/T 1510 (0,67 ) FUTURAQUA 99 (-2,75 ) GSPARK 4600 (-1,08 ) KPACK 19600 (-0,51 ) MASTERPLAST 760 (-1,30 ) MOL 2842 (-1,66 ) MTELEKOM 445 (-0,22 ) NORDTELEKOM 44 (-1,46 ) NUTEX 29 (1,38 ) OPUS 324 (-4,08 ) ORMESTER 7300 (4,29 ) OTP 13190 (-0,08 ) OTT1 260 (2,37 ) RABA 1085 (-0,91 ) RICHTER 4936 (1,94 ) SET Group 114 (0,53 ) TAKAREK 576 (0,70 ) WABERERS 1355 (-2,52 ) ZWACK 17100 (-0,29 )