Izrael ezzel beírja magát a napenergia történelmébe

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A világ legmagasabb, 250 méter magas naperőműtornyának felépítésére készülnek a Negev-sivatagban, Izraelben - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A napfényben gazdag Izrael hagyományosan kőolajszármazékokkal, illetve a földközi-tengeri földgázmezők felfedezése, és kiaknázásának megindulása óta földgázzal működteti erőműveit.

Energia felhasználásának jelenleg mindössze két és fél százaléka származik a nap erejéből. A tervek szerint az ország 2020-ra megnégyszerezi, tíz százalékra növeli napenergia kiaknázását, főként a Negev-sivatagban felépülő új naperőművekkel.

A várhatóan 2018-ra elkészülő Asalim naperőműrendszer négy, különböző technológiát alkalmazó részből fog állni. Együtt háromszáztíz megawatt energiát fog termelni, az ország teljes szükségletének 1,6 százalékát, ami százharmincezer háztartás, az izraeli lakosság öt százalékának ellátását fedezi.

A vállalkozás központi eleme lesz a világ legmagasabb, 250 méteres naperőműtornyának a megépítése. Ötvenezer, a Nap irányába forgó tükör fogja a toronyra összpontosítani a Nap sugarait, ezzel fűtve egy kazánt, amelynek gőzével az áramot termelő turbinát hajtják.

Azért építik ilyen magasra a tornyot, hogy minél kisebb földterületen helyezhessék el a tükröket, ugyanis minél közelebb vannak egymáshoz, annál magasabb tornyot kell építeni a napsugarak összegyűjtésére.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Első a Föld védelme a gazdaság újrandításakor »

4IG 635 (2,42 ) AKKO Invest 458 (1,67 ) ANY 1270 (2,42 ) APPENINN 359 (1,13 ) AutoWallis 82 (5,68 ) CIGPANNONIA 175 (4,48 ) DELTA 97 (7,10 ) EHEP 2570 (-3,02 ) ENEFI 320 (1,27 ) FORRAS/OE 1140 (6,54 ) FORRAS/T 1400 (-6,67 ) FUTURAQUA 68 (-2,44 ) GSPARK 3400 (0,29 ) Gloster 2500 (-10,52 ) KULCSSOFT 1545 (-0,96 ) MASTERPLAST 600 (0,33 ) MOL 1860 (2,14 ) MTELEKOM 381 (0,66 ) NORDTELEKOM 32 (8,93 ) OPUS 260 (1,96 ) ORMESTER 11700 (-6,02 ) OTP 10900 (0,46 ) OTT1 198 (-2,46 ) PANNERGY 618 (0,98 ) RABA 864 (-0,46 ) RICHTER 6895 (5,67 ) TAKAREK 490 (1,24 ) WABERERS 898 (-1,32 )