Jogvédelemért folyamodtak a katalán képviselők

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Jogaik megsértése miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke - közölte a strasbourgi székhelyű bíróság pénteken.

Keresetet nyújtottak be a képviselők

A bíróság tájékoztatása szerint a leváltott katalán vezetők keresetet nyújtottak be Madrid ellen arra keresve a választ, vajon szabályos volt-e, hogy a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a függetlenség kikiáltásáról tartott parlamenti üléseiket.

A bíróság beszámolt arról is, hogy katalán magánszemélyek is a testülethez fordultak, mert elmondásuk szerint az október elején tartott, Katalónia függetlenségről szóló népszavazást előkészítő választási bizottság egyes tagjaira egyenként 6000 eurós bírságot szabtak ki. A strasbourgi bíróság közlése szerint a beadványokat átvették, ezt az eljárás rendje szerint közlik Madriddal, majd hamarosan döntés születik arról is, hogy a keresetek az emberi jogi bíróság hatáskörébe tartoznak-e.

A főbb vádak spanyol részről

A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Carme Forcadell, a feloszlatott katalán parlament elnöke, 150 ezer eurós (46,8 millió forint) óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, azonban börtönbe kell vonulnia, amíg nem fizeti ki a megszabott összeget. Egy hete van előzetes letartóztatásban a leváltott katalán kormány nyolc tagja, akiket lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb a bűncselekményekkel vádolnak.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Európai Uniótól teljesen független, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács intézményi családjába tartozik, ítéleteit az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján hozza meg. Jogsértés megállapítása esetén a strasbourgi bíróság vagyoni és nem vagyoni kártérítést, úgynevezett igazságos elégtételt ítélhet meg, de ítéleteivel nem semmisítheti meg tagállamok jogszabályait.

Hirdetés
Szavazz!

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Védtelenek lesznek az adataink?

Május végén lép életbe a GDPR, és itthon egyetlen szervezet sem lesz 100...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Konferencia

A hazai kockázati befektetői piacon egyre nagyobb szerepet vállalnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Önfenntartó, magyar találmány

A NOAH House-projekt egy egyedülálló magyar találmány. Megálmodója Blaskovich...

Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Hirdetés
Csok

Félszoba: megoldás vagy hátrány?

A lakásvásárlóknak fontosabb a lakószobák száma, mint a lakás alapterülete....

Budapesten viszik a legtöbb csok-ot

Az indulás, 2016 januárja óta 11,2 milliárd forint összegű csok-támogatást...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Perelik az állami intézményeket a brókerkárosultak »