-->

Bírságot kapott az angol cég

| forrás:
GVH
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy forgalmazója fiktív leárazással és valótlan, vásárlásra sürgető üzenetekkel hirdette honlapján a MyProtein termékeket.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited tisztességtelen módon, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta „MyProtein” márkájú étrend-kiegészítőit (elsősorban fehérjéket) és ruházati termékeit. A cég ugyanis az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta az e-DM leveleiben és a magyar honlapján akciósként feltüntetett termékek eredeti, azaz magasabb összegű árait. Emellett jogsértőnek bizonyultak azok a vásárlásra sürgető üzenetek is (pl. „Kiárusítás”; „Utolsó lehetőség”; „Gyorsan fogynak a készletek”), amelyek azt a látszatot keltették a fogyasztókban, hogy a „kedvezményes” árak csak korlátozott ideig érvényesek.

A versenyhatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, valamint az eltiltás betartásának igazolására kötelezte a céget.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Rekordösszegű osztalékot fizettek ki a cégek »

AKKO Invest 428 (0,23 ) ALTEO 1170 (4,46 ) APPENINN 320 (0,95 ) AutoWallis 102 (0,59 ) BIF 271 (-1,81 ) CIGPANNONIA 325 (-1,52 ) DELTA 70 (-1,13 ) DM-KER 96 (-4,00 ) Duna House 390 (2,63 ) EHEP 2000 (1,27 ) ENEFI 436 (1,51 ) FUTURAQUA 78 (-1,76 ) GSPARK 3890 (1,83 ) MASTERPLAST 2310 (0,43 ) MOL 2172 (0,46 ) MTELEKOM 413 (0,73 ) Megakran 4 (-2,23 ) NUTEX 29 (1,04 ) OPUS 248 (-0,80 ) OTP 13360 (1,98 ) OTT1 168 (1,20 ) PANNERGY 812 (-0,49 ) RABA 1280 (-0,78 ) RICHTER 8615 (-0,06 ) SET Group 85 (0,59 ) TAKAREK 574 (-1,03 ) WABERERS 1715 (-0,29 ) ZWACK 16700 (1,83 )