Kevesebben dolgoznak az Unióban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Negyedéves szinten nem változott, éves szinten csökkent a 28 tagállamból álló Európai Unióban (EU) a teljes foglalkoztatottság az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint.

A harmadik negyedévében nem változott az összesített foglalkoztatottság sem az EU-ban, sem az eurózónában 2013 második negyedévéhez képest. Mindkét időszakban 223,2 millió foglalkoztatott volt az EU-ban és 145 millió a 17 tagországból álló eurózónában.

Az egyes tagállamok esetében voltak kisebb eltérések. Portugáliában 1,2 százalékkal, Írországban 1,1 százalékkal, az Egyesült Királyságban 0,6 százalékkal nőtt a foglalkoztatás negyedéves alapon, miközben Észtországban és Litvániában 1,5 százalékkal, Cipruson 1,4 százalékkal, Finnországban 1,2 százalékkal csökkent - írta az Eurostat jelentése.

Éves bázisú alapon, azaz 2013 harmadik negyedévét 2012 harmadik negyedévéhez viszonyítva viszont csökkenést mértek az összesített foglalkoztatottsági adatban is. A teljes unióban 0,3 százalékos volt a visszaesés, az eurózónában 0,8 százalék.

Magyarország esetében 2013 harmadik negyedévében negyedéves alapon nem változott a foglalkoztatottság, de éves bázison 0,4 százalékkal növekedett.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Magyarország példáját követte az Európai Unió »