Kína tárt karokkal várja a külföldi befektetőket

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nagyobb piaci nyitást, átláthatóságot és kiszámíthatóságot ígért Kína részéről a külföldi befektetések felé Li Ko-csiang kínai miniszterelnök az észak-kínai Talien városban megrendezett üzleti fórumon mondott beszédében kedden - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A Talienben évente megrendezett, nyári Davosnak is nevezett Új bajnokok találkozójának megnyitóján Li elmondta: Kína támogatni fogja a külföldi befektetéseket a feldolgozóipar olyan területein, mint az elektronikus információs technológiához használt berendezések gyártása, valamint a gyógyászati szektorban. Hozzátette: különösképpen az ország nyugati és középső régióira érkező külföldi beruházásoknak nyújtanak majd támogatást. Azt ígérte, hogy kedvező kereteket fognak nemsokára ismertetni a saját használatra behozott berendezésekre, a társasági adóra és a földkínálatra vonatkozóan.

A miniszterelnök kifejtette továbbá, hogy 2020-ra - vagyis az eredeti tervhez képest egy évvel korábban - eltörlik a korlátozásokat a külföldi kézben lévő közvetítői, határidős részvényügyleteket bonyolító, illetve életbiztosításokkal foglalkozó cégekre. Emellett - tette hozzá, - kevésbé korlátozzák majd a külföldi beruházások hozzáférését a telekommunikációs szektorhoz, valamint a közlekedési szektorhoz. Li arra is kitért, hogy - a gyakran hangoztatott amerikai vádakkal ellentétben - Kína ésszerű és stabil szinten tartja a jüan árfolyamát és a jövőben sem fog a kínai valuta kompetitív leértékelésének módszeréhez folyamodni. Kína mindezek mellett tovább csökkenti majd a vámtarifák általános szintjét, és azon dolgozik, hogy megszüntessen minden nem vámjellegű kereskedelmi akadályt, hogy tovább bővíthesse az áruk és szolgáltatások importját - emelte ki a miniszterelnök. Ezzel valószínűleg utalt az amerikai-kínai kereskedelmi háború két kulcsfontosságú elemére: a kölcsönösen alkalmazott büntetővámokra, illetve az amerikai fél részéről Pekingnek felrótt kereskedelmi deficitre, melynek orvoslására Hszi Csin-ping kínai elnök múlt szombaton, Oszakában ígéretet tett Donald Trump amerikai elnöknek, hogy Kína nagyobb mértékben vásárol majd importcikkeket az Egyesült Államoktól. A kínai miniszterelnök egy másik megjegyzésével is az amerikaiaknak üzenhetett, elmondta ugyanis, hogy Kína nagyobb erőfeszítést fog tenni a szellemi tulajdonok védelméért, aminek keretében kárenyhítésen alapuló bírságolás rendszerét vezeti be a védjegy oltalma által biztosított kizárólagos jog megsértőivel szemben, és szigorúan lép fel a hamisítás ellen.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ömlik a külföldi működőtőke Kínába »

4IG 890 (-2,20 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ALTEO 806 (-0,98 ) ANY 1355 (-1,09 ) APPENINN 396 (0,64 ) AutoWallis 111 (-2,21 ) BIF 308 (0,33 ) CIGPANNONIA 215 (1,90 ) CSEPEL 556 (1,46 ) Duna House A 3780 (-0,53 ) EHEP 8900 (3,49 ) ENEFI 450 (-0,66 ) ESTMEDIA 135 (5,48 ) FORRAS/OE 1410 (-0,70 ) FORRAS/T 1350 (-7,53 ) GSPARK 5100 (9,68 ) MASTERPLAST 740 (-0,54 ) MOL 3024 (-0,33 ) MTELEKOM 443 (0,57 ) NUTEX 52 (19,91 ) OPUS 308 (0,33 ) ORMESTER 6700 (-1,47 ) OTP 14010 (-0,36 ) OTT1 260 (4,00 ) PANNERGY 742 (-0,80 ) RABA 1095 (1,86 ) RICHTER 5860 (-0,09 ) SET Group 119 (0,17 ) TAKAREK 562 (-0,71 ) WABERERS 1255 (-0,79 ) ZWACK 17500 (-0,28 )