Kína és a Huawei tiltakozik a feketelista ellen

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A kínai kormányzat tiltakozott és a szükséges intézkedések megtételét ígérte csütörtökön, miután az amerikai kormányzat súlyos szankciókkal sújtotta a Huawei Technologies kínai óriásvállalatot. A Huawei ésszerűtlennek és jogsértőnek nevezte az amerikai döntést.

Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője szokásos heti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Kína határozottan szembeszáll más országokkal, amelyek egyoldalú büntetőintézkedéseket vetnek ki kínai vállalatokra. "Kína már többször hangsúlyozta, hogy nem szabad visszaélni a nemzetbiztonság eszméjével, nem szabad a kereskedelmi protekcionizmus eszközeként felhasználni" - mondta Kao Feng, hozzátéve, hogy az Egyesült Államoknak el kellene kerülnie az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok további élezését. Lu Kang kínai külügyi szóvivő pedig jelezte, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek megvédésére.

A szóvivők arra reagáltak, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium feltette a korszerű mobil távközlési eszközöket gyártó Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

Ezt megelőzően, még ugyancsak szerdán Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Ebben felhatalmazta a kereskedelmi minisztériumot arra, hogy megtiltsa amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államok számára. A rendelet nem nevesített egyetlen országot vagy vállalatot sem, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a Huawei a célpont.

Amerikai tisztségviselők korábban "veszélynek" nevezték a kínai óriásvállalatot, és azért lobbiztak a szövetséges országoknál, hogy ne használjanak a Huwei által gyártott eszközöket az ötödik generációs mobil hálózati fejlesztési projektek megvalósítása során. Az Egyesült Államok állítása szerint a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak.

A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította az Egyesült Államok állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel. Az újabb amerikai intézkedésekre reagálva a Huawei Technologies az MTI-hez is eljuttatott közleményében ésszerűtlennek minősítette az amerikai korlátozásokat, amelyek bevezetése sérti a kínai vállalat jogait és más súlyos jogi problémákat is felvet.

"A Huawei eltiltása az egyesült államokbeli üzleti tevékenységek folytatásától nem teszi biztonságosabbá és erősebbé az országot, éppen ellenkezőleg, gyengébb de költségesebb alternatívákhoz kell majd fordulniuk, így lemaradnak az 5G fejlesztésekben, mely végső soron az amerikai vállalatokat és fogyasztókat károsítja majd" - mutatott rá a kínai vállalat, leszögezve, hogy kész bekapcsolódni az Egyesült Államok fejlesztéseibe és hatékony intézkedésekkel garantálni termékei biztonságosságát.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Hongmeng is van, de marad az Android »

4IG 1038 (-1,33 ) AKKO Invest 27600 (-1,43 ) ALTEO 752 (0,53 ) APPENINN 466 (-0,32 ) AutoWallis 120 (0,84 ) BIF 290 (-1,02 ) CIGPANNONIA 360 (-1,37 ) CSEPEL 660 (-4,07 ) Duna House A 3800 (2,70 ) EHEP 18700 (-0,53 ) ENEFI 616 (-2,84 ) ESTMEDIA 114 (-1,72 ) FUTURAQUA 96 (-4,56 ) GSPARK 3770 (-0,79 ) KPACK 17700 (2,91 ) MASTERPLAST 718 (-0,55 ) MOL 3086 (1,85 ) MTELEKOM 438 (0,34 ) NORDTELEKOM 42 (-0,95 ) NUTEX 29 (-0,35 ) OPUS 436 (-0,09 ) ORMESTER 3200 (2,56 ) OTP 12830 (1,42 ) PANNERGY 744 (-0,53 ) RICHTER 5075 (-0,10 ) SET Group 605 (1,85 ) ZWACK 16650 (0,60 )