Kockázatok mindenütt, de a világgazdaság erősödhet

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Várhatóan kitart, sőt valamelyest erősödhet is a világ legnagyobb gazdaságainak növekedési lendülete a következő két évben, de jelentősek a kilátásokat terhelő politikai kockázatok, és a bizonytalanságot az amerikai gazdaságpolitika irányváltásainak lehetősége is fokozza a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban bemutatott átfogó előrejelzése szerint.

A nemzetközi hitelminősítő a 2017-2018-as időszakra összeállított tanulmányához egy európai befektetői felmérést is fűzött, amely szerint a piaci szereplők az európai populista erők választási térnyerését, és az euróövezeti válság ebből eredő újbóli fellángolását tartják az európai gazdasági kilábalást fenyegető legnagyobb kockázatnak.

A Moody's globális előrejelzése szerint a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok, illetve az Európai Unió alkotta húszas csoport (G20) átlagos idei és jövő évi gazdasági növekedése eléri a 3 százalékot a tavaly mért 2,6 százalék után.

Az átlagon belül a legnagyobb feltörekvő gazdaságokban a cég 5 százalék körüli ütemre gyorsuló éves növekedésre számít ebben a két évben, különös tekintettel arra, hogy várakozása szerint az orosz és a brazil gazdaság egyaránt kikerül a recesszióból.

Amerika belehúz

A hitelminősítő szerint az amerikai gazdaság erőteljes lendülettel kezdte az évet, és ehhez várhatóan még további hajtóerőt ad az új kormány által kilátásba helyezett növekedésösztönző költségvetési politika. A Moody's ennek alapján az eddigi 2,2, illetve 2,1 százalékról 2,4, illetve 2,5 százalékra emelte az amerikai hazai össztermék (GDP) idei és jövő évi növekedésére adott előrejelzését.

A cég szerint azonban ezek a növekedési ütemek már elégségesek lesznek az amerikai munkapiacon még fellelhető kínálati kapacitásfelesleg felszívásához, további felhajtóerőt adva a nominálbérek növekedésének és az inflációnak.

A Moody's ebben a környezetben agresszív monetáris szigorítási válaszlépésekkel számol az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve részéről. A hitelminősítő előrejelzése szerint a Fed az idén három vagy négy menetben 0,75-1,00 százalékponttal emeli irányadó szövetségi kamatcélját.

Egyetlen ábrán, hogy miért Amerika a világ közepe
Ekkora darabot hasít ki a világ GDP-tortájából az Egyesült Államok. Ön, látta már?

Túlfűtött Amerika?

Más nagy londoni házak szerint a jelenlegi feszes munkapiaci helyzetben akár túlfűtötté is teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump amerikai elnök valóban végrehajtja az elnökválasztási kampányban ígért gazdaságélénkítő terveit.

A City egyik legtekintélyesebb gazdasági-üzleti elemzőcége, a Capital Economics előrejelzési összeállítása szerint a Trump-kormány kilátásba helyezett gazdaságösztönző intézkedései 3 százalék fölé hajtják az idén a maginflációt a már most is csaknem teljes kapacitással működő amerikai gazdaságban.

Ennek egyik következménye a ház prognózisa szerint az lesz, hogy a Federal Reserve az idén és 2018-ban is négy-négy kamatemelést hajt végre, sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz.

Kockázatok

A Moody's csütörtöki előrejelzési tanulmánya kitér ugyanakkor a Trump-kormány esetleges protekcionista lépéseinek kockázataira is. A hitelminősítő szerint az ilyen intézkedések valószínűsége magas, és az esetleges agresszív amerikai vámpolitika, valamint az ehhez társuló nacionalista retorika fő kockázata az, hogy kereskedelmi háborúba sodorhatja az Egyesült Államokat, ha más országok is hasonló protekcionista ellenlépésekhez folyamodnak.

A protekcionizmus térnyerése a világgazdaság egészének potenciális növekedési ütemére is hosszú távú negatív hatást gyakorolna - áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő által az európai intézményi befektetői körben elvégzett külön kockázati felmérés szintén csütörtökön Londonban ismertetett eredményei szerint az 1100 válaszadó befektetési társaság legnagyobb egyedi csoportja, 63 százaléka a populizmus előretörését és az euróövezeti válság ebből eredő újbóli fellángolását tartja a legnagyobb kockázatnak. Az amerikai kereskedelmi politika protekcionista fordulatának veszélyeit az európai befektetési cégek 22 százaléka sorolta a legfőbb kockázati tényezők listájának első helyére.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kína teheti meg az első lépést a viszályok ellen »

4IG 757 (1,75 ) AKKO Invest 434 (0,93 ) ALTEO 836 (-0,24 ) ANY 1375 (1,10 ) APPENINN 389 (0,91 ) CIGPANNONIA 200 (0,91 ) CSEPEL 463 (-5,51 ) EHEP 9400 (-6,93 ) EMASZ 30400 (0,66 ) ENEFI 408 (0,99 ) ESTMEDIA 136 (-1,87 ) FUTURAQUA 100 (0,40 ) GSPARK 5000 (-1,57 ) KPACK 26000 (11,11 ) KULCSSOFT 3080 (10,00 ) MASTERPLAST 746 (0,27 ) MOL 2872 (0,42 ) MTELEKOM 440 (0,34 ) NORDTELEKOM 53 (-2,04 ) OPUS 325 (4,50 ) ORMESTER 10300 (3,00 ) OTP 14900 (0,13 ) OTT1 258 (2,18 ) RABA 1200 (1,69 ) RICHTER 5830 (-1,10 ) SET Group 102 (3,03 ) TAKAREK 578 (7,04 ) WABERERS 1195 (0,84 ) ZWACK 17400 (-0,29 )