Kockázatos időkre készül a világ

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A pénzügyi szakemberek körében végzett legfrissebb globális felmérés szerint 2015 utolsó negyedévében Közép- és Kelet-Európában javult az üzleti hangulat, szemben a világ többi részével, ahol a bizalom erősen csökkent.

A térségről még így is borús képet fest az ACCA, a Pénzügyi és Számviteli Szakemberek Nemzetközi Szervezete és az IMA, az üzleti könyvvizsgálók szervezete által végzett, a 2015. év végi globális gazdasági körülményeket vizsgáló kutatás (Global Economic Conditions Survey), annak ellenére, hogy az előző negyedévhez képest viszonylagos javulás mutatható ki.

Csökkentek a bevételek

A térséghez tartozó válaszadók 40 százaléka kevésbé bizakodó a kilátásokat illetően, mint három hónappal korábban. Az előző negyedévben (2015 Q3) ez a szám még jóval magasabb, 55 százalék volt. A vállalkozások közel fele (46 százalék) jelentett bevételcsökkenést 2015 negyedik negyedévében.

A jelentés szerint a közép-európai gazdaságok, elsősorban Lengyelország és Csehország, profitáltak az olajár csökkenéséből, amely alacsonyan tartotta az inflációt és laza monetáris politikát engedett a jegybankok számára. Globális viszonylatban a vállalkozásokat leginkább a csökkenő bevételek aggasztották.

A vállalkozások nem csupán bevételcsökkenésről, hanem a finanszírozáshoz való nehezebb hozzáférési lehetőségekről számoltak be. A vállalkozások fele csökkentette dolgozói számát vagy létszámstopot vezetett be, 40 százalékuk visszafogta beruházási terveit 2015 harmadik negyedévéhez képest.

Aggódnak a feltörekvők

A feltörekvő gazdaságokban a bizalom különösen gyenge maradt. A kínai gazdaság lassulása a világ többi részén is kihatott az üzleti bizalomra, és súlyos problémákat okozott más nagy feltörekvő gazdaságokban, különösen azokban, amelyek Brazíliához és Oroszországhoz hasonlóan a termékexportra támaszkodnak.

Mivel az olaj ára továbbra is alacsony, az energia árának csökkenésére viszonylag jól felkészült termelők, mint például Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, gyengébb növekedéssel szembesülnek, mivel kormányaik a pénzügyek rendbetételére koncentrálnak. A térség válaszadóinak 60 százaléka számolt be a beruházások és a foglalkoztatás csökkentéséről.

A fejlettek jobban állnak

Az OECD gazdaságok vállalkozásai optimistábbak. A legtöbb fejlett gazdaság nettó energiaimportőr, így hasznot húz az olajár csökkenésből. Az Egyesült Államok gazdasága továbbra is viszonylag jól teljesít, annak ellenére, hogy az utolsó negyedévben az erősödő amerikai dollár és a kilátásba helyezett kamatemelés aláaknázta az üzleti bizalmat.

Az eurózóna könyvelhette el a legjelentősebb javulást az üzleti bizalom terén, mivel a valutaövezet rövidtávú felbomlásának kockázata a legutóbbi görög mentőcsomagot követően távolabbra került.

Továbbra is problémát jelentenek a növekvő költségek, melyekkel kapcsolatban a vállalkozások 40százaléka aggodalmát fejezi ki. Míg a nyersanyagárak csökkentek, a világ számos részén, különösen Ázsiában és Afrikában a vállalatoknak továbbra is szembe kell nézniük a gyorsan emelkedő bérekkel.

Felkészülnek a kockázatokra

“A globális vállalatok többségénél jelentkező kockázatok listája aggasztóan hosszú. Nem meglepő, hogy sokan közülük a tőke és a foglalkoztatási beruházások visszafogásával már reagáltak a csökkenő lehetőségekre, ami azonban a globális gazdaság további lassulását eredményezi. Ehhez adódik a tény, hogy sok kormány kiadáscsökkentésre kényszerül, mindez pedig aggodalomra ad okot” – mondta Faye Chua, az ACCA Business Insight vezetője.

A felmérés arra is rámutatott, hogy a globális növekedést övező aggodalmak ellenére a vállalkozások nem várnak jelentősebb lépéseket a kormányok részéről.

Az utolsó negyedévben a kormányzati kiadások a valaha mért legalacsonyabb szintre estek. Könnyen lehet, hogy a kiadásaikat az áruszektor bevételeiből finanszírozni igyekvő kormányok, mint például Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Brazília, Oroszország és Malajzia kormányai a nadrágszíj összehúzására kényszerülnek. A karibi térség, Közép- és Dél-Amerika és a Közel-Kelet, valamint Nyugat-Európa legtöbb vállalkozása kiadáscsökkentésre készült fel.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Maradnánk az otthoni munkánál - hogy is van ez? »

4IG 600 (-0,66 ) AKKO Invest 416 (1,34 ) ALTEO 752 (-1,05 ) ANY 1170 (2,63 ) APPENINN 324 (-1,07 ) AutoWallis 82 (-2,39 ) BIF 240 (2,13 ) CIGPANNONIA 279 (1,82 ) DELTA 78 (-0,51 ) Duna House 298 (-1,32 ) EHEP 1720 (-1,15 ) FORRAS/OE 1060 (-0,93 ) FUTURAQUA 57 (-1,38 ) GSPARK 3200 (1,59 ) Gloster 2600 (-1,59 ) KULCSSOFT 1580 (-2,77 ) MASTERPLAST 678 (2,73 ) MOL 1559 (0,45 ) MTELEKOM 367 (0,55 ) Megakran 4 (0,46 ) NORDTELEKOM 24 (-2,83 ) NUTEX 23 (1,78 ) OPUS 225 (0,22 ) OTP 8985 (1,18 ) OTT1 170 (5,46 ) PANNERGY 690 (1,17 ) RICHTER 6705 (-1,83 ) WABERERS 1130 (-2,16 ) ZWACK 16350 (0,93 )