Kudarcot vallhat Németország a menekültáradat kezelésében?

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 4 perc

Németországban több tartomány kormánya részéről élesen bírálják a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóságot (BAMF) az eljárások elhúzódása és a feltorlódott ügyhátralék miatt. Seehofer szerint nemzeti szintű intézkedésekre is szükség lehet a menekülthullám csökkentéséhez. Szakértők szerint természetes, hogy az Iszlám Állam kihasználja a migránsáradat lehetőségét. Közben az Európába érkező migránsokhoz intézte első karácsonyi üzenetét Ferenc pápa, amikor vasárnap a Vatikánból "távkapcsolással" gyújtotta meg az Assisiben felállított karácsonyfa és betlehem fényeit. Reggeli összefoglalónk.

Támadások célkeresztjében a hatóság

A Bild am Sonntag című vasárnapi lap összeállítása szerint a belügyminiszteri konferencia (IMK) - a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete - pénteken véget ért kétnapos ülésén súlyos bírálatokat kapott a BAMF vezetője. Frank-Jürgen Weise beszámolója a hatóság munkájáról "csalódást keltő, helyenként rémisztő" volt - mondta Észak-Rajna-Vesztfália tartomány szociáldemokrata (SPD) belügyminisztere, Ralf Jäger.

A BAMF tevékenységét az SPD mellett a szociáldemokratákkal szövetségi szinten együtt kormányzó jobbközép CDU részéről is bírálták. Többen kifogásolták, hogy a BAMF-nál a menekültválság ellenére nem dolgoznak több műszakban, hétvégén pedig teljesen leáll a munka. A lap szerint Frank-Jürgen Weise az ülésen kifejtette, hogy a munkajogi előírások miatt nem tud változtatni a helyzeten.

Nem tudnak gyorsítani a folyamaton

Egy másik vasárnapi lap, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) szerint a BAMF vezetője a törvényhozás alsóháza (Bundestag) belügyi bizottságában a napokban tartott meghallgatásán elismerte, hogy a menekültügyi eljárások felgyorsítása nem halad a tervezett ütemben, és a hivatal várhatóan több vállalását nem tudja teljesíteni az idén. Így például Frank-Jürgen Weise szavai szerint "nagyon optimista" célkitűzés, hogy a lezárt ügyek számát havi 80 ezerre emelik, és eltart még egy darabig, mire elérik ezt a célt.

Az úgynevezett döntéshozók - a menekültügyi kérelmeket elbíráló munkatársak - által naponta lezárt ügyek számát ugyan sikerült 2,5-ről 7-re emelni a minőség romlása nélkül, de még így is csak 30 ezernél jár a havonta elbírált ügyek száma, és ezt nagyságrendekkel haladja meg a havonta az országba érkező menedékkérők száma.

Nem érik el a célt

A BAMF szeptember közepén kinevezett vezetője szerint azt a célt sem teljesíti a hivatal, hogy az év végére 40 ezerre emelkedjék a lezárt esetek száma a nyugat-balkáni országokból érkezett menedékkérők körében. Ezek viszonylag egyszerű ügyek, mert a térség összes állama biztonságos származási ország, és állampolgáraik kérelmei 99 százalékát elutasítják. A 40 ezres célt mégsem tudják elérni, mert a hivatalnak a szíriai menedékkérők ügyeire kell összepontosítania.

Az eljárások átfutási ideje pedig azért sem csökken nagyobb ütemben, mert sok döntéshozót leköt az új kollegák betanítása, illetve a nagyjából 330 ezres ügyhátralék ledolgozása. Az átlagos átfutási idő jelenleg 5,2 hónap, ez az adat azonban csalóka, mert nagyon sokan igen hosszú várakozás után tudják egyáltalán benyújtani menedékjogi kérelmüket, így a Németországba érkezéstől a jogerős hatósági döntésig akár több év is eltelhet.

Rengetegen várakoznak
A FAS értesülése szerint jelenleg 400 ezer regisztrált menedékkérő vár arra, hogy kérelme benyújtásával elkezdődjön az eljárás. Ezt csak ügyfélfogadási időben, előre egyeztetett időpontban lehet megtenni, és belső számítások szerint a 400 ezres tömegben lesznek, akik majd csak 2017-ben kerülnek sorra.

A miniszter védi hivatalát

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a védelmébe vette a felügyelete alá tartózó hivatalt. A miniszter a Bild am Sonntagnak azt mondta, hogy a BAMF munkatársai hónapok óta rendkívüli terhelés alatt dolgoznak, és a menedékjogi kérelmek drámai növekedése ellenére sikerült csökkenteni az ügyek átfutási idejét.

A CDU-s politikus szerint a következő hónapokban tovább javul majd a helyzet, mert az eljárásokkal foglalkozó 3300 szakember mellé januártól fokozatosan munkába állítanak további 4000 embert, és elkészül az új, egységes informatikai rendszer, amelyet a menekültügyben érintett valamennyi hatóság használ majd, így hatékonyabb lesz a menedékkérők nyilvántartása és a hatóságok együttműködése.

A bajorok segítséget kérnek

Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint Németországban nemzeti szintű intézkedésekre is szükség lehet, ha az év végéig nem vezetnek eredményre a menekülthullám csillapításáért nemzetközi szinten kifejtett erőfeszítések.

Vasárnapi német sajtójelentések szerint a jobbközép bajor CSU elnöke a testvérpárt CDU Türingia tartományi szervezetének hét végi kongresszusán elmondott beszédében ugyan a támogatásáról biztosította a CDU elnökét, Angela Merkel kancellárt, és hangsúlyozta, hogy a pártszövetségben mindenki a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentését kívánja, de jelezte, hogy szerinte már csak december végéig szabad a jelenlegi irányt tartani a menekültpolitikában, és változtatni kell, ha nem jönnek meg a várt eredmények.

Meg kell védeni az unió határait

Elmondta, hogy egyetért a kancellárral abban, hogy meg kell erősíteni az uniós külső határok védelmét, gondoskodni kell a menedékkérők uniós tagországok közötti elosztásáról és küzdeni kell a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetésért, de ha mindennek révén nem csökken az újonnan érkező menedékkérők száma "időben vagy eléggé, akkor hangsúlyt kell helyeznünk arra, hogy nálunk Németországban és Európában is helyreállítsuk a törvényességet és a rendet".

Az idén eddig csaknem egymillió menedékkérő érkezett Németországba. A CDU/CSU pártszövetség és a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) egyetértenek abban, hogy csökkenteni kell a menedékkérők beáramlását, de ennek mikéntjéről vita van.

Kitenné a "megtelt" táblát

Horst Seehofer ezzel összefüggésben korábbi követelését megismételve kifejtette, hogy a nemzeti szintű intézkedések közé tartozhat egy egyértelmű, világos jelzés arról, hogy Németország elérte menedékkérő-befogadási kapacitása felső határát.

Ugyanakkor az esetleg szükségessé váló intézkedéseket "a legnagyobb nyugalomban" kell megfontolni - tette hozzá. Másik fő követelésével, a befogadható menekültek felső létszámhatárának megjelölésével kapcsolatban azt mondta, hogy lényegében mindenki ugyanazt akarja: az emberáradat korlátozását. "A felső határ korlátozást jelent, a csökkentés is korlátozást jelent és a kontingensek is korlátozást jelentenek" - fogalmazott Horst Seehofer.

Azzal kapcsolatban, hogy a CSU novemberi müncheni kongresszusán nyílt színen, Angela Merkel jelenlétében bírálta a kancellárt, amiért nem egyezik bele a felső határ kijelölésébe, illetve hogy ennek nyomán sokan személyes viszonyuk megromlására következtettek, azt mondta, hogy nem kell aggódni a CSU és a kancellár együttműködése miatt. "Nincs szükségünk terapeutára" - mondta Horst Seehofer.

Mi sem természetesebb ennél

Természetesnek kell tekinteni, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet kihasználja a migránsáradattal járó lehetőségeket arra, hogy terroristákat küldjön Európába - mondta Horváth József titkosszolgálati szakértő.

Horváth József - akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter november 26-án sajtótájékoztatón azt mondta, az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a kézben jár - úgy fogalmazott: logikus alapja van ennek a kijelentésnek.

Ők töltik be a hatalmi vákumot

A hatalmi vákuumot a Közel-Kelet több országában is az Iszlám Állam terrorszervezet kezdte el kitölteni, megindult Európába a "migránsáradat", majd az Iszlám Állam vezetői közölték is, hogy terroristákat küldenek Európába. A szakértő szerint ettől kezdve természetesnek kell tekinteni, hogy a terrorszervezet kihasználja ezt a lehetőséget.     

Arra a kérdésre, hogy Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmus elleni koordinátora miért vetette el pénteki nyilatkozatában azt az állítást, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai magukat menekültnek álcázva jutnak be az unióba, Horváth József úgy válaszolt: az EU politikusai az elmúlt hónapokban "csak a valós problémáról nem voltak hajlandók beszélni", a párizsi merényletek után ez szerinte már "akadémikus vita", a megoldást kellene tervezni.

Elmondta azt is, hogy megvannak azok a platformok, amelyek biztosítják az európai titkosszolgálatok közötti információáramlás lehetőségét, a párizsi terrortámadások után az a kérdés, hogy ezt miként lehetne gyorsítani.

A pápa is üzent a migránsoknak

Ferenc pápa a migránsokhoz beszélve Lukács evangéliumát idézte, és úgy fogalmazott: "Azt mondom minden migránsnak, emeljétek fel fejeteket, az Úr veletek van!"

Az egyházfő a Vatikánból interneten keresztüli "távkapcsolással" gyújtotta fel az umbriai Assisi városában levő fenyőfa és betlehem fényeit. Ferenc pápa videoüzenetet is küldött, amelyet az Assisiben szolgáló ferences szerzetesek, a város lakosai, valamint a szertartásra meghívott bevándorlók hallgattak, Afganisztánból, Kamerunból, Nigériából és Szíriából menekült családok.

Rendhagyó installáció

Az Assisiben levő Szent Ferenc-bazilika előtti téren állított karácsonyfa idei üzenete aktuális témáról, a migrációról szól. A fenyőfa alá egy hét hét méter hosszú, deszkákból ácsolt bárkát helyeztek. A hajó Lampedusa szigetéről érkezett: tunéziai migránsok csoportja kelt át vele a Földközi-tengeren.

Az ütött-kopott, valamikor kék színűre festett lélekvesztővel kilenc tunéziainak sikerült átkelnie Észak-Afrikából az olasz partokra. A hajót az olasz parti őrség szállította Lampedusáról a béke városaként ismert Assisibe. A bárka mindazokat képviseli, akik nekiindulnak a tengernek jobb jövőben reménykedve, nem tudva, hogy sikerül-e élve megtenniük az utat - mondta el Enzo Fortunato atya, az Assisiben szolgáló ferences szerzetesek szóvivője.

Szimbolikus jelentősége van

A ferencesek az Európát és az egész világot érintő migrációt jelképező hajóban helyezték el a szent családot ábrázoló szobrokat: a gyermek Jézus az idén Assisiben egy bevándorlóhajóban jön világra, a bárkára dobott narancssárga mentőmellények között. A nevét éppen Szent Ferencről választó pápa legelső, Vatikánon kívüli útja Lampedusa szigetére vezetett 2013 júniusában. Néhány hónappal később 366 eritreai migráns fulladt a tengerbe a dél-olaszországi szigetnél.

Ferenc pápa vasárnapi üzenetében köszönetet mondott az olasz parti őrség tagjainak, a "remény eszközeinek" nevezve őket. Az egyházfő a bevándorlókat segítő és befogadó Dél-Olaszországot a szolidaritás példaképének nevezte Európa és az egész világ számára.  Az assisi pápai kápolnában Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház prefektusa, XVI. Benedek volt személyi titkára mutatott be szentmisét, majd megáldotta a karácsonyfát és a betlehemet. A betlehemépítés karácsonyi hagyománya Itáliában Szent Ferenc nevéhez fűződik.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Gyorsult az infláció növekedése Németországban »

4IG 624 (1,79 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ANY 1215 (1,25 ) APPENINN 336 (-1,03 ) AutoWallis 86 (1,17 ) BIF 297 (-0,34 ) CIGPANNONIA 304 (-1,94 ) CyBERG 850 (11,84 ) DELTA 95 (1,61 ) DM-KER 44 (-0,11 ) Duna House 328 (-5,20 ) EHEP 1955 (0,26 ) GSPARK 3150 (-1,87 ) Gloster 2400 (4,35 ) KULCSSOFT 1630 (-3,55 ) MASTERPLAST 636 (-0,62 ) MOL 1821 (1,56 ) MTELEKOM 379 (0,40 ) NUTEX 29 (2,33 ) OPUS 231 (-0,43 ) ORMESTER 11500 (0,88 ) OTP 10310 (-0,29 ) OTT1 174 (1,16 ) PANNERGY 598 (-1,64 ) RABA 820 (1,23 ) RICHTER 7100 (0,64 ) SET Group 70 (-0,99 ) TAKAREK 488 (-0,41 ) WABERERS 1080 (4,35 )