Lassult a cseh gazdasági növekedés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Éves összehasonlításban 2,5 százalékra mérséklődött az első negyedévben a cseh gazdasági növekedés a tavalyi utolsó negyedév 2,6 százalékos mutatójához viszonyítva - jelentette be a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) az előzetes adatokat szerdán Prágában.

Negyedéves összehasonlításban a január-márciusi időszakban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a tavaly október-decemberi időszakhoz viszonyítva. A közölt adatok megfelelnek a piaci elemzők várakozásainak. "Az előzetes adatok azt jelzik, hogy a cseh gazdasági növekedés motorja továbbra is a cseh termékek iránti külföldi kereslet és a háztartások fogyasztásának emelkedése" - mondta Vladimir Kermiet, a CSÚ szakigazgatója sajtótájékoztatóján. Megjegyezte: a GDP növekedését leginkább a feldolgozóipar befolyásolta, de jól ment az építőiparnak és a szolgáltatásoknak is. A gazdaságban alkalmazottak száma az első három hónapban fél százalékkal volt magasabb, mint tavaly az utolsó negyedévben. Éves összehasonlításban ez a mutató 1,4 százalék volt. "Csehország megalakulása, 1993 óta most a legmagasabb a foglalkoztatottak száma" - közölte Kermiet.

Ezt olvasta már?

Lassul a gazdaság növekedése »

4IG 4095 (2,38 ) AKKO Invest 24400 (3,39 ) ALTEO 788 (1,03 ) ANY 1350 (-0,74 ) APPENINN 479 (1,27 ) AutoWallis 144 (10,34 ) BIF 3110 (0,32 ) CIGPANNONIA 410 (-0,49 ) CSEPEL 704 (-6,13 ) Duna House A 4240 (0,24 ) EHEP 5250 (1,94 ) ELMU 28000 (0,72 ) ENEFI 454 (2,02 ) ESTMEDIA 103 (-9,65 ) FORRAS/OE 1030 (-2,83 ) FUTURAQUA 77 (-2,53 ) GSPARK 3570 (-0,28 ) KONZUM 203 (1,00 ) KPACK 13700 (0,74 ) KULCSSOFT 1310 (0,77 ) MASTERPLAST 710 (0,57 ) MOL 3150 (0,45 ) NORDTELEKOM 47 (-0,32 ) NUTEX 30 (0,34 ) OPUS 408 (-0,44 ) ORMESTER 2580 (0,78 ) OTP 11980 (-0,25 ) OTT1 207 (0,98 ) PANNERGY 712 (-0,56 ) RABA 1190 (2,15 ) RICHTER 4964 (-1,02 ) SET Group 693 (-0,72 ) TAKAREK 680 (-1,16 ) WABERERS 1245 (-4,23 ) ZWACK 17550 (0,57 )