Lázár: béremelés kell, különben elmennek a magyarok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A béremelést nevezte a következő évek egyik legfontosabb kérdésének a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Nagy a nyomás a gazdaságon

Lázár János értékelése szerint bérnyomás van a gazdaságban, a vállalkozók pedig járulékcsökkentést kérnek. A kormány érdeke, hogy az ezzel kapcsolatos döntések kiszámíthatók és stabilak legyenek - mondta.

A béremelést és a beruházásokat is támogatni kell - hangoztatta, s jelezte azt is, hogy a minimálbérről szóló szokásos konzultáció részeként várják az ágazati javaslatokat. A miniszter kérdésre elmondta, hogy az eredmény már 2017-ben hatással lesz a munkaerőpiacra.

Óriási béremelés jöhet

Igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy reálisnak tartja-e azt az elemzést, amely szerint a következő öt évben 30-40 százalékkal megemelkedhetnek a reálbérek Magyarországon. Ha a magyar munkaerő nem kap itthon megfelelő fizetést, akkor el fogja hagyni az országot "vonzó ajánlat" miatt - hívta fel a figyelmet. Kifejtette, hogy 2010-hez képest sokat erősödött a magyar gazdaság, tartósan 5 százalék alatt van a munkanélküliség, mélyponton van az államháztartási hiány.

Bürokráciacsökkentés nélkül nem megy

A tárcavezető célként jelölte meg azt is, hogy csökkenjen a vállalkozások adóbevallással összefüggő tennivalója, azonban mint mondta, az adófizetés rendje alapjaiban nem változik meg.

Lázár János a tájékoztatón beszámolt a bürokráciacsökkentés eredményeiről is, kiemelve, hogy a 8 napon belül elintézett ügyek aránya 85 százalékos, szemben a 2014-es 44 százalékkal. Szólt az eljárási díjak megszüntetéséről, aminek eredményeként négymilliárd forint maradt az állampolgároknál. Jövő héten pedig újabb tervezetet készítenek elő arról, hogy 2017-től milyen további eljárásokért ne kelljen fizetni - közölte.

Ismét elmondta, egyetért azzal, hogy az állami szektorból munkavállalókat kell átvezetni a piaci szférába.

"Minél több a bürokrata, annál több a bürokrácia, hiszen a bürokraták megteremtik maguknak azokat a jogszabályokat, amelyek alapján újabb hivatalok, sóhivatalok, hatóságok jönnek létre a népesség vegzálására" - fogalmazott, kijelentve: a közszférában foglalkoztatottak számát a tiltakozások ellenére is lejjebb fogja vinni a kormány.

Le kell állítani a 3-as metrót?

Lázár János a 3-as metró felújítását firtató kérdésre kijelentette: ha egyetlen ember is veszélyben van, akkor azonnal le kell állítani azt, ennek megítélése azonban nem politikai, hanem szakmai, hatósági, biztonsági kérdés. A veszély elhárítását, továbbá a vonal és lehetőség szerint az állomások felújítását jelölte meg célként, hozzátéve, eddig 200 milliárd forintot biztosítanak a projekthez. Ha a forrás nem elegendő, akkor a kormány kész újabb segítséget nyújtani - tette hozzá, a közbeszerzési szabályok egyszerűsítését azonban egy uniós irányelvre hivatkozva kizárta.

"Nem hiszem, hogy az üzengetés vagy a politikai vita ebben a kérdésben - ahol vélelmezhetően emberek biztonsága van veszélyben (...) - helyes dolog lenne" - fogalmazott, hangsúlyozva: a metrófelújítás nem lehet politikai játszma kérdése.

A kabinet fel van készülve arra az esetre, ha a főváros leállítja a vonalat és a katasztrófavédelem közreműködésével kész segíteni a helyzet kezelésében - ismertette.

Vége a letelepedési kötvénynek
Egy felvetésre kijelentette, hogy a letelepedési kötvény meg fog szűnni, nincs rá szükség, ezt Orbán Viktor miniszterelnök is tényként kezeli.

Kórházak és Rakamaz

A kórházi kancellárokra vonatkozóan kifejtette: nem rendszer-átalakítása, hanem bér- és infrastruktúra-fejlesztésre van szükség, ez a reális célkitűzés. Nincs helye olyannak, ami kockázatot jelentene az ellátásban - szögezte le.

Arra a felvetésre, hogy Rakamaz több mint félmilliárd forint európai uniós forrást nyert el egy tanösvényre és fogadóépületre, de a silány kivitelezés miatt nem kaptak használatba vételi engedélyt, azt válaszolta: ennek

"Rakamaz önkormányzatára nézve súlyos következménye lehet. (...) Nagyon meg fogja bánni Rakamaz önkormányzata, ha szórakozik az EU-s forrásokkal".

A gazdasági tárca jelenleg is vizsgálatot folytat a beruházás első szakaszáról, a második szakaszra most pályázik a település, de az első részt látva nem sok esélyt lát, hogy megkapja rá a pénzt - mondta Lázár János.

Megkérdezték az álláspontját arról is, hogy a Csongrád megyei Algyőn népszavazást kezdeményeznének egy iskola mellett tervezett vegyi üzemről. Azt felelte: súlyos problémának tartja az ügyet és nem támogatja a beruházást, a referendum mellett van.

Orbán Londonba tart
Kérdésre a tárcavezető megerősítette, hogy Theresa May brit kormányfő munkalátogatásra hívta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki várhatóan jövő szerdán utazik Londonba. A csúcs kiemelt témái között említette a Brexitet és a bevándorlást, továbbá a magyar-brit kétoldalú kapcsolatokat. Utóbbit kiválónak ítélte és jelezte, hogy érdemes azokat tovább erősíteni, ugyanis Nagy-Britannia a kilépés után Magyarország egyik legfontosabb unión kívüli kereskedelmi partnerévé válik.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Új korszak köszönt a hazai vállalatokra »