Lázár megszólalt nok-ügyben

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) rendszere hárommillió forinttal emeli meg a támogatást azok számára, akik otthont szeretnének teremteni - emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Több lakás=pörög a gazdaság

Lázár János a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az áfa-visszaigénylés lehetőségének kiegészítéseként hivatkozott a nokra, amit az építőipar és a családok támogatásával indokolt. Kifejtette, hogy az építőipart megrendelésekhez kell juttatni, s minél több lakás épül, annál nagyobb a gazdasági növekedés. Megjegyezte azt is, hogy míg évente 130 ezren halnak meg, mindössze 90-92 ezer gyermek születik, ezért segíteni kell a második, harmadik gyermekek megszületését.

Leszögezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogja az engedélyeket megadni és a cégek tevékenységét ellenőrizni, s értékelése szerint soha nem volt olyan szigorú a pénzügyi felügyelet, mint most. Minden törvényes és teljesen átlátható - tette hozzá.

A tárcavezető a támogatás ütemezésének eszközeként beszélt a sorsolásról. Szavai szerint lehet valaki "a szerencse kezében", de a végén mindenki megkapja a neki járó támogatást.

Új pályázati értékelési rendszer

Lázár János beszélt az uniós támogatások új pályázati értékelési rendszerről is. Elmondta, hogy a kormány döntött arról, hogy állami tisztviselőkből, állami érdekkörben dolgozókból értékelői szaknévsor jön létre, az ebben szereplők legfeljebb fizetésük dupláját kaphatják a munkáért. Egy pályázatot két értékelőnek kell értékelnie, ezt követően egy három tárcából - a szaktárcából, a felügyelő tárcából és a Miniszterelnökségből - álló döntés-előkészítő bizottság jön létre. Ezzel megszűnik az értékelések kiszervezése, átláthatóbb és igazságosabb viszonyok jönnek létre, csökken a korrupciós kockázat - sorolta.

Kitért arra is, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós kifizetések elszámolási folyamata másfél éven belül zárul le, ebben egy 400 milliárd forintos többlet van.A végén teljes lesz a felhasználási arány - emelte ki.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban a nyertes pályázók a szerződés 50 százalékát azonnal lehívhatják, az állam a gazdasági növekedés érdekében akár hitelre is kész előfinanszírozni a források lehívását.

Májusban jön az új költségvetés

Lázár János kérdésre közölte, hogy várhatóan május 6. "magasságában" nyújtják be a parlamentnek a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, amelyet június közepén terveznek elfogadni. A büdzsé "alaptételeit" várhatóan jövő heti ülésén tárgyalja meg a kabinet.

Kérdezték a cafeteria tervezett változtatásáról, amelyről szólva jelezte, hogy "a SZÉP-kártya nincs az átalakítás célkeresztjében", ahogyan az ingyenes üdültetés és az Erzsébet-program más jóléti szolgáltatásai sem. 

A megszüntetésre javasolt háttérintézményeket firtató kérdésre azt felelte, hogy hétfőn közigazgatási államtitkári egyeztetésen lesz a lista, és várhatóan szerdán dönt a kormány.

Építkezik a kormány

A miniszter arról a kormánydöntésről is beszélt, amely szerint a budai Várban helyezik el Habsburg Ottó hagyatékát. Közölte, erről csütörtökön szándéknyilatkozatot írt alá a kormány Habsburg Ottó fiával, Habsburg Károllyal. Tudatta továbbá, hogy megkezdődött a Karmelita kolostor átépítése, amely a miniszterelnöknek és hivatalának ad majd otthont.

Szólt arról is, hogy felmerült a külügyminisztérium volt épületének visszaépítése a Hunyadi út sarkán, de ha ez megtörténne, a tárca akkor sem költözne ide a Bem térről, hanem az épület kormányzati funkciót kapna. Arról ugyanakkor már döntöttek - emlékeztetett -, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság térre, a Belügyminisztérium pedig az Országház utcába, illetve az Úri utcába költözik. A jelenlegi minisztériumi épületek üzleti típusú hasznosítását tervezik.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

MNB: tovább nőtt a költségvetés finanszírozása »

4IG 610 (-0,81 ) AKKO Invest 456 (-0,76 ) ALTEO 734 (-2,13 ) ANY 1200 (-2,44 ) APPENINN 345 (0,88 ) AutoWallis 77 (-1,28 ) CIGPANNONIA 210 (10,53 ) CyBERG 1200 (0,84 ) DELTA 99 (2,71 ) Duna House A 3220 (2,55 ) EHEP 2490 (0,40 ) FORRAS/OE 1060 (1,92 ) FUTURAQUA 66 (-2,08 ) GSPARK 3220 (0,31 ) Gloster 2500 (0,81 ) KULCSSOFT 1535 (2,33 ) MASTERPLAST 594 (-1,66 ) MOL 1794 (-2,18 ) MTELEKOM 385 (0,92 ) NORDTELEKOM 29 (-0,68 ) NUTEX 29 (-1,34 ) OPUS 245 (-1,21 ) ORMESTER 11850 (-2,07 ) OTP 10950 (1,77 ) OTT1 194 (-2,12 ) RABA 862 (3,61 ) RICHTER 6480 (-3,28 ) SET Group 71 (1,43 ) WABERERS 860 (-1,38 ) ZWACK 16650 (-0,30 )