Lefoglalta a NAV az esztergomi önkormányzat autóit

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az esztergomi önkormányzat négy járművét - tájékoztatta a polgármester pénteken az MTI-t. Tétényi Éva (független) szerint a hivatal mozgásképtelenné vált a lefoglalás miatt, amely a mindennapi munkavégzéshez szükséges három személyautót és egy kistraktort is érint.

A polgármester elmondta, a lefoglalás azzal a 609 milliós forintos inkasszóval van összefüggésben, amelyet az állam nyújtott be. Ezt a pénzt 2012-ben kellett volna befizetni a központi költségvetésnek, amikor a város intézményeit átvették. Akkor kizárólag Esztergomra szabottan törvényt alkottak, hogy az államosított négymilliárdos ingatlanvagyon mellett még a városnak kell fizetnie az intézmények fenntartásának 1,1 milliárd forintos költségét is - emlékeztetett a polgármester.

A város vezetője elmondta, a lefoglalt járművek között található a gyepmesteri szolgálat gépkocsija, az építéshatósági iroda járműve és a zöldfelületi munkák elvégzésére szolgáló kistraktor.

Az államkincstár szeptember 13-án nyújtott be 609 millió forintos követelést az esztergomi önkormányzatnak, de a követelésből fedezethiány miatt 578 millió forint teljesítetlen maradt. A polgármester akkor elmondta, 2012-ben a város csak mintegy a felét tudta befizetni az 1,1 milliárd forintnak. Az akkori költségvetési törvény szerint ha a város nem fizet 90 napon túl, akkor az állam adósságrendezési eljárást indít Esztergom ellen. Ez nem történt meg, viszont 2013 júniusában az Országgyűlés visszamenőlegesen úgy módosította a 2012-es költségvetést, hogy Esztergom tartozását adók módjára lehessen beszedni.

Tétényi Éva közölte, szeptember 30-ig az adósságrendezési eljárásban érintett hitelezőknek is ki kellene fizetni egymilliárd forintot, az állami inkasszó ennek a fedezetét is veszélyezteti. Esztergomban egy évvel ezelőtt is a fizetésképtelenség közelébe került a város, amikor az állam az önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére. Akkor átmenetileg a kormányhivatal és a kincstár fizette ki a rászorulók szociális segélyét.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A Nagy Testvér mindent lát, a kéziszámlák kora leáldozik »

4IG 688 (-1,15 ) AKKO Invest 465 (-0,21 ) ALTEO 782 (0,26 ) ANY 1245 (0,40 ) APPENINN 370 (-0,14 ) AutoWallis 86 (3,86 ) CIGPANNONIA 179 (-2,19 ) CyBERG 1020 (-0,97 ) DELTA 101 (-2,87 ) Duna House A 3220 (-1,83 ) EHEP 3100 (-6,06 ) ENEFI 340 (1,80 ) FORRAS/OE 1170 (1,74 ) FUTURAQUA 74 (-3,16 ) GSPARK 3480 (-0,57 ) KULCSSOFT 1680 (0,60 ) MASTERPLAST 638 (1,92 ) MOL 2010 (2,19 ) MTELEKOM 387 (-2,27 ) NORDTELEKOM 31 (3,00 ) NUTEX 30 (2,03 ) OPUS 280 (0,72 ) ORMESTER 11500 (-2,13 ) OTP 11620 (3,01 ) OTT1 211 (-0,47 ) PANNERGY 636 (-0,31 ) RABA 920 (0,44 ) RICHTER 7030 (0,86 ) SET Group 71 (2,02 ) TAKAREK 524 (0,77 ) WABERERS 880 (-3,30 )