Lehangoló képet fest Japánról az IMF

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt javasolta a japán kormánynak, hogy hajtson végre munkaerőpiaci reformokat, bátorítsa a vállalkozókat a bérek emelésére és a fogyasztási adó kulcsának növelése révén billentse helyre a súlyosan eladósodott költségvetést, ha sikerre akarja vinni az "Abenomics" néven is emlegetett növekedésbarát gazdaságpolitikát.

Fel kell frissíteni a terveket

A japán gazdaságról készített éves jelentésben, amelynek végleges változatát kedden tették közzé, a valutaalap úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi politika mellett nem érhetőek el a 2012 decemberében hivatalba lépett Abe Sindzó kormányfő által elindított strukturális átalakítási program céljai, azaz 2020-ra nem tudják kiegyensúlyozni a költségvetést, illetve a fogyasztói árak és a gazdasági növekedés éves üteme nem éri el a 2 százalékot.

Japán korlátozott mozgástérrel rendelkezik a monetáris és fiskális gazdaságélénkítő intézkedések területén, tekintettel az államadósság magas szintjére és a negatív kamat bevezetésére.

Az Abenomics jelentős politikai frissítésre szorul, a fogyasztást ösztönző intézkedések által támogatott ambiciózus jövedelempolitikának elsőbbséget kell élveznie, hogy a bérnövekedés felfelé hajtsa az inflációt - mutattak rá az IMF elemzői, hangsúlyozva, hogy össze kell hangolni a költségvetési gazdaságélénkítő lépéseket a monetáris politikai további lazításával, ideértve a kamatcsökkentéseket és az eszközvásárlási program keretösszegének emelését.

Fenntartható adósság?

A japán kormány új, több mint 28 ezer milliárd jen (265,4 milliárd dollár) értékű, több évre elhúzódó gazdaságélénkítési tervét illetően a valutaalap úgy vélekedett, hogy a további fiskális támogatás rövid távon erősítheti a gazdasági növekedést.

Rámutat azonban, hogy a kockázatok fennmaradnak a gyenge külföldi és belső kereslet miatt, valamint azért is, mert kérdéses, hogy fenntarthatóak-e az alacsony kamatok magas államadósság mellett, illetve a példátlan monetáris lazítás veszélyt jelenthet a pénzügyi stabilitásra.

Ezek a kormány tervei

A japán kormány kedden hagyta jóvá a múlt héten beharangozott, a vártnál nagyobb összegű gazdaságélénkítő tervet, ám a piacok és elemzők csalódottan fogadták a részleteket. A 28 ezer milliárd jennek mindössze egynegyede lesz friss pénz, eddig nem tervezett költségvetési kiadás, ami elemzők szerint nem elég a lanyha gazdaság felpezsdítéséhez.

A központi kormány és a helyi önkormányzatok 7500 milliárd jent költhetnek közvetlen beruházásokra, amiből 4600 milliárd jent a 2017 áprilisáig tartó pénzügyi év költségvetésének terhére biztosítanak. A fiskális beruházási és hitelprogram keretében 6000 milliárd jen értékben biztosítanak olcsó hiteleket a nagy infrastrukturális projektek megvalósítására, például a Tokiót és Oszakát összekötő mágnesvasút kiépítésének felgyorsítására.

A kormány úgy becsüli, hogy rövid távon 1,3 százalékkal növelhetik a bruttó hazai terméket az új gazdaságélénkítő intézkedések. A valutaalap szakértői az idei évre 0,3 százalékos, a jövő évre pedig 0,1 százalékos gazdasági növekedést jósolnak Japánnak, ebben a prognózisban azonban nem vették figyelembe az új gazdaságösztönző csomag lehetséges hatásait.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Japán kézben a legtöbb amerikai állampapír »

4IG 600 (0,50 ) AKKO Invest 448 (-0,33 ) ALTEO 724 (-0,55 ) ANY 1200 (-0,83 ) APPENINN 346 (-0,14 ) AutoWallis 87 (-0,46 ) BIF 288 (-3,68 ) CIGPANNONIA 341 (-0,87 ) CyBERG 1000 (-3,85 ) DELTA 92 (-0,33 ) DM-KER 44 (0,23 ) EHEP 2180 (-0,46 ) FORRAS/OE 1150 (0,88 ) FUTURAQUA 73 (2,10 ) GSPARK 3150 (0,32 ) Gloster 2349 (-6,00 ) MASTERPLAST 630 (0,96 ) MOL 1722 (0,29 ) MTELEKOM 368 (-0,14 ) NORDTELEKOM 28 (-1,79 ) NUTEX 26 (0,78 ) OPUS 229 (-1,29 ) OTP 10260 (-1,25 ) OTT1 175 (0,23 ) PANNERGY 604 (-0,98 ) RICHTER 6835 (0,89 ) SET Group 71 (0,43 ) WABERERS 1045 (-0,48 ) ZWACK 16400 (-0,61 )