Lejjebb is tornázható a hiány

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az európai uniós módszertan szerint számított hiánycél az idei év végére változatlanul a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka, amely továbbra is reálisan tartható, de értéke akár ennél alacsonyabb is lehet - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az előzetes államháztartási adatokhoz kapcsolódóan.

Az NGM adatai szerint az idén novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere, az első tizenegy havi hiány pedig 970,7 milliárd forint volt. A közleményben kiemelték, hogy a legfrissebb adatok alapján is stabil az államháztartás helyzete.

Legfőbb tényező az uniós forrás

Novemberben mintegy 304 milliárd forint uniós bevételt számolt el a költségvetés, míg az egyes adóbevételek 665 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit. Tavaly novemberben 95,9 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, a 2014. első tizenegy havi deficit pedig 713,7 milliárd forint volt.

A két év első tizenegy hónapja közötti különbség továbbra is elsősorban az uniós források eltérő alakulásából fakad: eddig több mint 500 milliárd forinttal magasabb kifizetést teljesített a költségvetés, annak érdekében, hogy biztosítsa a magyarországi fejlesztések megvalósulását, és elkerülje az esetleges forrásvesztést - hívja fel a figyelmet a tárca.

A két év novembere közötti eltérés oka ugyancsak az egyes uniós programok finanszírozásával függ össze: a hónapban közel 494 milliárd forintnyi forrást utalt ki a költségvetés, ami 280 milliárd forinttal magasabb a 2014. novemberi összegnél.

Az államháztartás egyenlegét az év első tizenegy hónapjára a központi költségvetés 1038,5 milliárd forintos deficitje és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 45,8 milliárd forintos, illetve az elkülönített állami pénzalapok 22,0 milliárd forintos többlete adta a tájékoztató szerint. Júniusban a parlament 892,4 milliárd forintra megemelte az ez évre tervezett államháztartási deficitet, az első tizenegy havi hiány ennél 8,8 százalékkal magasabb.

Működnek a reforomok

Az NGM hangsúlyozza, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva mintegy 665 milliárd forinttal több adóbevételt könyvelhetett el a költségvetés. Ez főként a magyar gazdaság teljesítményének és a gazdaság fehérítése érdekében hozott kormányzati intézkedések - így például az on-line pénztárgépek és az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) - sikerének köszönhető.

"Az államháztartás stabil helyzete is bizonyítja, hogy a magyar reformok működnek" - emeli ki a minisztérium.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Lassult az USA gazdasága az év végére »