Lesz még jobb a magyar GDP

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

A vártnál csekélyebb GDP adatokról számolt be pénteken a KSH. A visszaesés hátterében az építőipar gyengélkedése és a stagnáló feldolgozóipar volt. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a következő negyedévekben 2 százalékos növekedést vár, amely 2017-re 3 százalékra duzzadhat.

Pénteken jelentették a számokat

Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 0,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez mérten 0,8 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék volumene az idei első negyedévben.

Az építőipar húzta le

Az éves adatokat tekintve a piaci szolgáltatások emelték, az ipar kissé, az építőipar pedig jelentősen csökkentette a növekedési ütemet.

Az adatok ismertetésekor Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője elmondta: főként az építőipar rontotta a gazdaság teljesítményét. Hozzátette azt is, hogy számottevően csökkent a járműgyártáson belül a közúti gépjárműgyártás.

Az első negyedévi 0,9 százalékos GDP adat jelentősen elmarad az elemzők 1,7-2,5 százalékos sávban szóródó várakozásától, a 2013 második negyedévében indult jelenlegi növekedési ciklusban nem volt még ennél alacsonyabb a gazdasági növekedés üteme.

Elmaradtak az uniós pénzek

A tavalyi negyedik negyedévhez képest mért 0,8 százalékos visszaeséshez hozzátartozik, hogy az akkori 0,6 százalékos növekedést alaposan megtámogatta az uniós támogatási ciklus végén a kifizetések felpörgetése.

Az építőipari statisztika éppen pénteken mutatta meg, hogy az egyéb építmények közé sorolt út- vasút és más infrastrukturális létesítmények építési volumene decemberben 13,6 százalékkal meghaladta, idén márciusban viszont 35,4 százalékkal, az első negyedévben pedig 32,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Negyedéves összehasonlításban 2012 negyedik negyedévében csökkent utoljára a GDP, akkor 0,2 százalékkal és a mostaninál nagyobb visszaesés legutóbb 2012 első negyedévében volt, 2,3 százalékkal.

Hirdetés
Szavazz!

Szegények pénze lesz az euró?

Nagyon úgy tűnik, hogy a három legszegényebb uniós tag is előbb vezeti be az...

Értelmetlen a légiforgalmi sztrájk?

Harmadik hetébe lépett a francia nemzeti légitársaság dolgozóinak sztrájkja,...

Forex szemináriumok

Tudtad, hogy ha megtanulsz egy pénzkezelési módszert a valószínűségre...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Londoni pénzügyi elemzők szerint a valószínűsíthető enyhe lassulás ellenére...

A korábbi piaci és elemzői várakozásokkal ellentétben nem...

Hirdetés
Csok

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Még mindig nő az érdeklődés a csok iránt

Érezhetően nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény igényléseinek száma a...

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Találgatnak az elemzők, honnan a magas GDP-adat »