Mibe kerül Lázár János harca?

| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Egyelőre nem veszélyezteti a magyar gazdaságot Lázár János "szabadságharca", de ha elhúzódik a konfliktus, akkor vagy a költségvetés sínyli meg a források elapadását, vagy a beruházások hiánya horpasztja a törékeny növekedés szerény ívét.

Két hete nagy port kavart, amikor kiderült, hogy az Európai Bizottság (EB) leáll az uniós kifizetésekkel.

Nem kell aggódni az uniós pénzek miatt

Az érintettek (az EB és a magyar kormány) a sajtóhírek nyomán gyors magyarázkodásba kezdtek. Brüsszel jelezte, hogy kérdései vannak az uniós források elosztásának áprilisban feláll új magyar rendszerével kapcsolatosan, amelyekre még nem kapott választ. A magyar fél egyfelől azt bizonygatta, hogy a költségvetésből megoldható, hogy a pályázók mindebből ne érezzenek semmit, másrészt kiemelték, hogy Európai Unió minden új időszakot megelőzően – így a 2014-2020-ast is – az átvilágítja azt a rendszert, amelyben az adott tagállam a forrásokat fel szeretné használni. Amíg az erről szóló dokumentumot nem adják ki, addig nem fizetnek ki forrásokat. Hangsúlyozták továbbá, hogy a bizottságnak minden dokumentum rendelkezésre áll arról, hogy a magyarországi forrásfelhasználás teljesen szabályos.

Jobb, ha aggódunk?

Mindezek alapján úgy gondolhatnánk, hogy nem kritikus a helyzet, május végére a vizsgálat lezárulhat, június végétől pedig lehet küldeni a számlákat. Tegnap azonban a Népszabadság információi szerint Lázár János lemondta keddi brüsszeli látogatását, amelyen Johannes Hahnnal, a regionális politikáért felelős EU-biztossal tárgyalt volna, s úgy tűnik bonyolultabb a kérdés mint gondolnánk.

Bár közvetlen összefüggés nincs a két ügy között azért amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak más fronton is problémája akadt külföldi források hazai elosztásának rendszerével. Lázár János egy hónapja emelt szót arról, hogy a norvég alap civil szférának szánt forrásai miként osztják el Magyarországon, s az ügy ma ott tart, hogy Norvégia, Liechtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. Utóbbi esetben a tét 50 milliárd forint körüli. Előbbinél jóval magasabb összeg forog kockán.

A kialakult helyzetben a kérdés az, joggal tarthatunk attól, hogy a törékeny magyar fellendülés ívét behorpasztja a források elapadása? Vagy csupán egy jól kiszámított politikai akcióról van szó, melynek hozadéka az EU-szkeptikus szavazók megnyerése?

A GDP 3 százalékáról beszélünk

Tavaly 3,5 milliárd euró fejlesztési pénz érkezett az Európai Unióból az országba, ami nagyjából ezermilliárd forint, vagyis körülbelül a GDP 3 százaléka – mondta Samu János, a Concorde vezető elemzője. Hozzátéve: a pénzcsapok mostani, vélhetően ideiglenes elzárásának nyilvánvalóan nincs ekkora hatása. De ha a konfliktus elnyúlik, akkor nem zárható ki az 1 százalékos költségvetési egyenlegrontó hatás, amennyiben a kormány továbbra is előfinanszírozza a beruházásokat, amit azért érdemes komolyan venni. Miként azt a lehetőséget is, hogy a beruházások lelassulnak.

Egyelőre a havi mutatót rontja az előfinanszírozás

Sok függ attól, hogy technikailag hogyan kezeli az ügyet a kormányzat – vélekedett Keszeg Ádám, a Raiffeisen elemzője. Mondván, ha feltételezzük, hogy később helyreáll a viszony, akkor az előfinanszírozás csak a költségvetés havi adatait rontja. Ugyanakkor éven túli, elhúzódó konfliktus már az éves költségvetést is befolyásolhatja. Ha a beruházások oldaláról nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy a közösségi fejlesztések szinte 100 százalékban az uniós forrásoktól függnek, de ez a hazai beruházásoknak kisebb része. Míg a döntő részt a feldolgozóipari privát beruházások képviselik.

Csupán politikai manőver?

Az sem zárható ki, hogy Lázár János „szabadságharca” nem partizánakció, hanem a kormányzó pártok EU-választási kampányának része, hogy „ellopják” a nemzeti érzelmű és/vagy EU-szkeptikus szavazókat az ellenzéki erőktől. Amennyiben egy ilyen politika vezérelt szcenárióval van dolgunk, akkor már nyár elején a viszony rendeződésére és a kormány visszavonulására számíthatunk.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A járványügyi kiadások növelték az költségvetés hiányát »