Nem voltak kíméletesek a viharok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A hétfői és a keddi viharokat követően a biztosítókhoz csaknem 4000 kárbejelentés érkezett, ezek előzetesen becsült értéke megközelíti az 500 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

Villámcsapás, jégverés, tetőbeázás

A közlemény szerint az ingatlanokat átlagosan 125 ezer forintos kár érte, ugyanakkor vannak több száz ezer forint értékű káresetek is, amelyeknél elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg. A bejelentések mintegy 60 százaléka a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott.

Súlyos gondokat okoztak még a villámcsapások, a jégverés és a tetőbeázás is. Több településen fennakadást okozott a vihar az áramszolgáltatásban, mivel a kidőlt fák kárt tettek a vezetékekben, a villanyoszlopokban. A jelenlegi adatok szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest, illetve Somogy megyéből érkezett - írták.

A lakásbiztosításokról röviden

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a magyarországi termékfejlesztés kedvező irányának köszönhetően az elemi károk kockázatai, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, az árvíz és a földrengés része az alapbiztosításoknak. A magyarországi lakásbiztosítási díjak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak: egy átlagos méretű magyarországi ingatlanra mintegy évi 29 ezer forintért - havi 2416 forintért - lehet biztosítást kötni.

A Mabisz és a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a magyarországi biztosító-társaságok. A Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott, mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással. A lakásbiztosítási piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nyereségbe fordult a belga KBC biztosító és bank »

4IG 621 (1,31 ) AKKO Invest 452 (1,35 ) ANY 1215 (1,25 ) APPENINN 336 (-1,03 ) AutoWallis 86 (1,17 ) BIF 297 (-0,34 ) CIGPANNONIA 304 (-1,94 ) CyBERG 850 (11,84 ) DELTA 94 (0,54 ) DM-KER 44 (-0,11 ) Duna House 348 (0,58 ) EHEP 1955 (0,26 ) GSPARK 3170 (-1,25 ) Gloster 2400 (4,35 ) KULCSSOFT 1630 (-3,55 ) MASTERPLAST 636 (-0,62 ) MOL 1805 (0,67 ) MTELEKOM 378 (0,13 ) NUTEX 29 (2,51 ) ORMESTER 11500 (0,88 ) OTP 10420 (0,77 ) PANNERGY 604 (-0,66 ) RABA 820 (1,23 ) RICHTER 7090 (0,50 ) SET Group 70 (-0,99 ) TAKAREK 475 (-3,06 ) WABERERS 1060 (2,42 )