Magas volt az infláció a románoknál

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Tavaly decemberben 4 százalék volt Romániában az éves inflációs ráta, ami meghaladta a román jegybank által célul kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávot.

A jegybank 2013 óta változatlanul 1,5-3,5 százalékos inflációs célsávot állapított meg. Decemberben a fogyasztói árak 4,04 százalékkal voltak nagyobbak az előző évi decemberi hónaphoz mérten. Leginkább az élelmiszerek drágultak, amelyek 5 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások 4,1 százalékkal, míg a nem élelmiszerek 3,3 százalékkal drágultak a vizsgált időszakban.

Az éves infláció augusztusban 3,9 százalék volt, azóta folyamatosan csökkent, októberben 3,4 százalékra mérséklődött, novemberben azonban ismét 3,8 százalékra emelkedett, decemberben újabb növekedés követte. 2019-ben az éves átlagos infláció 2018-hoz mérten 3,8 százalék volt, miután az élelmiszerek 4,7 százalékkal, a szolgáltatások 3,9 százalékkal, a nem élelmiszerek 3,2 százalékkal drágultak.

A Román Nemzeti Bank november elején csökkentette a tavalyi és az idei inflációs előrejelzését, így 2019 végén 3,8 százalékos inflációra számított, 2020 végére pedig 3,1 százalékos fogyasztói árindexet valószínűsítettek.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Négyéves csúcson a maginfláció Japánban »