Magyarok segíthetik a légikatasztrófák elkerülését

| forrás:
influencemedia
| olvasási idő: kb. 2 perc

Egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teheti a repülőgépek és más légijárművek külső átvizsgálását, illetve karbantartását az AerinX nevű magyar cég kiterjesztett valóság (AR) alapú megoldása. A vállalkozás három lépésben 250 millió forintos tőkebefektetésben részesül az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealap jóvoltából, hogy egyedülálló rendszerével piacra lépjen.

Különböző nemzetközi iparági statisztikák, illetve adatelemzések rámutatnak, hogy jelenleg a repülőgép balestek mintegy 70-80%-át emberi mulasztás vagy hiba okozza. Ezeknek egy jelentős részénél a fedélzeti személyzet, ezen belül is kimondottan a pilóta felelőssége állapítható meg, ugyanakkor szintén markáns hányadot tesznek ki a repülőgép átvizsgálásakor, karbantartásakor elkövetett emberi hibák. Egy magyar startup cég, az AerinX Kft. a probléma megoldására egy olyan kiterjesztett valóság (AR) alapú rendszert fejleszt, mellyel a repülőgépek és más légi közlekedési eszközök külső felületi átvizsgálása, és az ehhez kapcsolódó karbantartási munka lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és precízebbé válhat.

A légijárművek külső felületének átvizsgálása során az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a serülések detektálása, felmérése, regisztrációja és dokumentációja jelenleg is manuálisan zajlik. A karbantartó mérnökök szó szerint vonalzóval mérik le és filctollal rajzolják körbe a felfedezett felületi sérüléseket, ráadásul a munkafolyamat során többezer oldalas, papír alapú műszaki dokumentáció átnyálazására kényszerülnek, amikor egy-egy felületi sérülés súlyosságát kell meghatározniuk.

„A repülőgépipar és a légiközlekedés az egyik leginkább technológia intenzív iparág, így egy laikus számára megdöbbentő lehet, hogy számos területen viszonylag elmaradott a szegmens digitalizációja. Igaz ez a repülőgépek felületi átvizsgálására, illetve a karbantartásra is. Az AerinX fejlesztésével erre a problémára keressük a megoldást. Smart inspekciós rendszerünk a kiterjesztett valóság (AR) technológiát ötvözi a fejlett képfeldolgozással, illetve adatbázis kezeléssel, mely egyedülálló, csúcstechnológiájú, döntést támogató eszközt ad a szakemberek kezébe” – fogalmazott Kiss Antal Bence, ötletgazda, az AerinX ügyvezetője.

A rendszer lehetővé teszi, hogy a karbantartást végző mérnökök egy AR-szemüveg segítségével mérjék fel egy-egy felületi sérülés méretét és pontos elhelyezkedését. Az AerinX képes rá, hogy valós-időben, három dimenzióban a gép felszínére vetítse az adott gépmodellel kapcsolatos valamennyi releváns műszaki információt, beleértve a lemezvastagságot adott ponton, illetve a sérülés történetet is. Ezáltal lényegesen gyorsabbá és pontosabbá válik az átvizsgálás, kiküszöbölhetővé válnak az emberi hibák, így a balesetek és légi katasztrófák száma is csökkenthető, ami mind az üzemeltetők, mind az utasok számára nagyon pozitív fejleményt jelent.

Úgynevezett AOG (Aircraft on Ground) esemény során – amikor sérülés, vagy egyéb incidens miatt a repülőgép azonnali átvizsgálására van szükség, egy átlagos utasszállító külső felületi inspekciója a jelenlegi módszerekkel mintegy másfél-két órát is igénybe vehet. Az AerinX rendszerével ez az idő akár 20 percre csökkenthető, ami egy-egy ilyen esetben akár több 10 ezer dolláros (több millió forintos) megtakarítást is jelenthet a légitársaságnak, nem beszélve arról, hogy a járatkésések ideje és száma is jelentősen csökkenhet.

Az AerinX rendszere jelenleg működő prototípus fázisban van, a termék további fejlesztéséhez és a piaci bevezetéshez pedig kockázati tőkét vont be a társaság.

„Az X-Ventures három lépésben összesen 250 millió forintnyi kockázati tőkét fektet az AerinX-be. A kiterjesztett valóság ipari alkalmazása hatalmas robbanás előtt áll, szakértői prognózisok szerint a piac mérete 2020-ra elérheti a 100 milliárd dollárt, a felhasználók száma pedig az egymilliárd főt. A repülőgépipar és a légiközlekedés pedig a legdinamikusabban fejlődő iparágak közé tartoznak, így jelentős piaci potenciált látunk az AerinX technológiájában és a csapat által felhalmozott know-how-ban” - fűzte hozzá Zsembery Levente, az X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.

Az AerinX számos nemzetközi iparági szereplővel – köztük repülőgép karbantartó- és gyártó vállalatokkal – folytat jelenleg is előrehaladott tárgyalásokat stratégiai szakmai együttműködések és a termék piaci bevezetése kapcsán.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Életet menthet a magyar startup »

4IG 1112 (1,09 ) AKKO Invest 25200 (0,80 ) ALTE2 748 (1,91 ) ALTEO 750 (2,18 ) ANY 1340 (-0,37 ) APPENINN 470 (-1,88 ) AutoWallis 122 (14,62 ) BIF 294 (-3,61 ) CIGPANNONIA 375 (-0,27 ) Duna House A 4100 (1,99 ) ELMU 27800 (-2,11 ) EMASZ 24400 (-0,81 ) ENEFI 450 (-3,02 ) ESTMEDIA 83 (-2,01 ) FUTURAQUA 76 (1,47 ) GSPARK 3730 (-1,06 ) KONZUM 209 (1,70 ) MOL 3158 (0,38 ) MTELEKOM 424 (0,59 ) NORDTELEKOM 42 (4,50 ) NUTEX 27 (-2,53 ) OPUS 421 (0,67 ) OTP 11950 (-0,58 ) OTT1 199 (-2,07 ) PANNERGY 706 (-0,56 ) RICHTER 5110 (-2,48 ) SET Group 504 (0,20 ) WABERERS 1060 (7,07 ) ZWACK 17650 (0,86 )