Magyarország vezető turisztikai térség

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A vendégéjszakák száma el fogja érni a 31 milliót 2018-ban, ezzel minden idők legjobb évét könyvelhetjük el majd a turizmusban az év végén - hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a turizmus idei eredményeiről tartott sajtótájékoztatón.

Az ügynökség vezetője kifejtette: ebben az évben a legjobb karácsonyi időszakot fogja elkönyvelni a turizmus-vendéglátás szektor, Budapesten és vidéken is megteltek már a szálláshelyek.

Kifejtette, hogy 2010 óta nő a magyar turizmus árbevétele, azóta emelkedik a vendégek és vendégéjszakák száma is. 2010-hez képest 2017-ig 51 százalékkal nőtt turisták száma, és megduplázódott a turizmusból származó árbevétel.

Rámutatott arra, hogy a turizmus adja a nemzetgazdasági össztermék 10 százalékát, így a szektor 10 százalékos növekedése egy százalékos GDP-emelkedéssel jár együtt. A statisztikai hivatal mérései szerint az idén csak októberben közel 10 százalékkal növekedett a belföldi turisták száma, és például 30 százalékkel emelkedett az Egyesült Államokból Budapestre érkezők száma - fűzte hozzá.

"A számokból az látszik, hogy egyre több turista érkezik Magyarországra és mi magyarok is egyre többet utazunk belföldön" - mondta.

Kifejtette, hogy Budapest biztonságos úti cél, amelyet egyre többen választanak a külföldiek közül. A magyarok pedig alapvetően olyan turisztikai célpontokat kedvelnek, ahol gyógyhelyek, gyógyvizek találhatóak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre népszerűbb utazást ajándékozni karácsonyra, sokan adnak szeretteiknek belföldi hotelekbe szóló utalványt.

Az ügynökség vezetője szerint az idei rekordév kellőképen szolgálja azt a célt, hogy Magyarország Európa egyik vezető turisztikai térsége legyen.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Sokkal többen utaztak a Balatonra a MÁV-val »