Magyarországot is érintheti a német kamarák borulátása

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Ismét rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (DIHK), szerdán bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága csupán 0,4 százalékkal bővülhet 2019-ben, és jövőre csökkenhet az export, ami a 2008-2009-ben elmélyült gazdasági világválság óta nem fordult elő.

A DIHK tavaly novemberben még azzal számolt, hogy a német GDP 1,7 százalékkal növekszik majd az idén. Az előrejelzést időközben kétszer is lefelé módosították, az idén februárban 0,9 százalékos, májusban 0,6 százalékos GDP-növekedést valószínűsítettek. Az eddigieknél is gyengébb új, 0,4 százalékos növekedést jelző prognózist azzal indokolták, hogy a kereskedelmi konfliktusok és a világgazdaság lassulásának hatása egyre inkább visszafogja a német gazdaság fejlődését. Viszont a 2010-ben kezdődött növekedés továbbra sem áll le, és jövőre már valamivel nagyobb mértékű, 0,5 százalékos bővülés várható, bár ez is nagyságrendekkel elmarad az utóbbi öt évben megszokott 1,5 és 2,5 százalék közötti növekedési ütemtől.

A külső nehézségek főleg az exportra termelő cégeket sújtják, így a kivitel a tavalyi 2,1 százalék után az idén csupán 0,3 százalékkal növekedhet, 2020-ban pedig 0,5 százalékkal csökkenhet. A kivitel első alkalommal csökkenhet a 2008-ban elmélyült válság következtében 2009-ben végbement rekordmértékű, 18,4 százalékos visszaesés óta. A DIHK közleménye szerint a gazdaság lendületét biztosító erő szerepét a főleg exportra termelő ipar helyett a továbbra is élénk lakossági fogyasztásra épülő ágazatok töltik be, elsősorban a kiskereskedelem és az idegenforgalom. Németország eddig a legtöbbet exportáló gazdaságok közé tartozott. Tavaly 1585,7 milliárd eurót (523 ezer milliárd forint) tett ki a kivitel - ebben 1295 milliárd euró értékű áru és 290,7 milliárd euró értékű szolgáltatás volt -, amivel a harmadik helyen állt Kína és az Egyesült Államok mögött. Az import szintén igen jelentős, tavaly 1379,7 milliárd eurót tett ki, a gazdaság nyitottságának mértéke - az export és az import összesített értéke a GDP arányában - pedig 87,2 százalék volt, ami azt jelenti, hogy Németország a legnyitottabb gazdaság a világ vezető ipari országait összefogó G7 csoportban.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Októberben is nőtt az ipari termelés »

4IG 757 (1,75 ) AKKO Invest 434 (0,93 ) ALTEO 836 (-0,24 ) ANY 1375 (1,10 ) APPENINN 389 (0,91 ) CIGPANNONIA 200 (0,91 ) CSEPEL 463 (-5,51 ) EHEP 9400 (-6,93 ) EMASZ 30400 (0,66 ) ENEFI 408 (0,99 ) ESTMEDIA 136 (-1,87 ) FUTURAQUA 100 (0,40 ) GSPARK 5000 (-1,57 ) KPACK 26000 (11,11 ) KULCSSOFT 3080 (10,00 ) MASTERPLAST 746 (0,27 ) MOL 2872 (0,42 ) MTELEKOM 440 (0,34 ) NORDTELEKOM 53 (-2,04 ) OPUS 325 (4,50 ) ORMESTER 10300 (3,00 ) OTP 14900 (0,13 ) OTT1 258 (2,18 ) RABA 1200 (1,69 ) RICHTER 5830 (-1,10 ) SET Group 102 (3,03 ) TAKAREK 578 (7,04 ) WABERERS 1195 (0,84 ) ZWACK 17400 (-0,29 )