Májusban kezdik az M0-s bővítését

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A bal pálya kiépítésével kétszer három sávossá bővítik az M0-s autóút M1-es és M7-es autópálya közti 2,7 kilométeres szakaszát, a munka májusban kezdődik - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

A tavaly befejeződött korszerűsítés során az M0 autóút az M7-es és az M5-ös autópálya között, több mint 27 kilométeren mindkét irányban három-három forgalmi sávossá vált, egy-egy leállósávval kiegészítve. A bővítés véget vetett a mindennapos forgalmi dugóknak, és a balesetek is számottevően csökkentek - olvasható a közleményben.

A bővítés az M1-es és az M7-es autópálya között elmaradt. Ennek az az oka, hogy ezt a munkát a Tópark projekt beruházója vállalta. A válság miatt azonban leállt a beruházás, így elmaradt az autópálya szélesítése is. Ezt pótolja most a NIF.

A közlemény szerint a meglévő 2x2 sávos autóút forgalmának folyamatos fenntartása mellett, a bal pálya kiépítésével 2x3 sávot és egy leálló sávot alakít ki a társaság. A beruházás 2015 őszére fejeződik be, ekkortól az M3-as és Győr irányába is három forgalmi sávot és egy leálló sávot használhatnak az autósok. A projekt keretében a bal pálya befejezését követően a jobb pályát is újraaszfaltozzák.

A projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával valósul meg. A kivitelezésre kiírt közbeszerzésre két ajánlat érkezett, a pályázók közül a legalacsonyabb árat adó Betonútépítő Zrt. végzi el a munkát, nettó 6 milliárd 74 millió forintért.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Változást hozott a vírus a cégek életében »

4IG 600 (0,50 ) AKKO Invest 448 (-0,33 ) ALTEO 724 (-0,55 ) ANY 1200 (-0,83 ) APPENINN 346 (-0,14 ) AutoWallis 87 (-0,46 ) BIF 288 (-3,68 ) CIGPANNONIA 341 (-0,87 ) CyBERG 1000 (-3,85 ) DELTA 92 (-0,33 ) DM-KER 44 (0,23 ) EHEP 2180 (-0,46 ) FORRAS/OE 1150 (0,88 ) FUTURAQUA 73 (2,10 ) GSPARK 3150 (0,32 ) Gloster 2349 (-6,00 ) MASTERPLAST 630 (0,96 ) MOL 1722 (0,29 ) MTELEKOM 368 (-0,14 ) NORDTELEKOM 28 (-1,79 ) NUTEX 26 (0,78 ) OPUS 229 (-1,29 ) OTP 10260 (-1,25 ) OTT1 175 (0,23 ) PANNERGY 604 (-0,98 ) RICHTER 6835 (0,89 ) SET Group 71 (0,43 ) WABERERS 1045 (-0,48 ) ZWACK 16400 (-0,61 )