Már a magyar adóhivatalnál is feketelistás a Facebook

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Facebook december közepén bejelentette, hogy helyi értékesítési struktúrát vezet be, bevételeit ezentúl ott könyveli, így az adókat is ott fogja megfizetni, ahol bevételei keletkeznek. "Elképzelhető, hogy hazánk is előkelő helyen áll a Facebook megoldandó problémáinak sorában, mert már októberben felkerült a NAV feketelistájára. Bár bevételei alapján valószínűleg nem a velünk kapcsolatos ügyeit kellene először elrendeznie, de mivel eddigi mulasztásai miatt akár már a több milliárd forintot is elérheti a rá kiszabott bírság valamint az elmaradt reklámadó, Magyarországon is lépéskényszerben van a globális óriásvállalat" - vetítette előre Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Többet kell fizetniük, mint gondolták

Az eddigi értékesítési szerkezetén változtató Facebook az itteni profitra számított 9 százalékos magyar társasági adóval akár boldog is lehetne. Ugyan a 0 körülire kihozott ír társasági adónál mindenképpen többet kell majd fizetnie, de Európában ettől még mindig nálunk jár a legjobban.

Valószínűleg azonban már tudja azt is, hogy ezzel még korántsem intézte el a magyar adókötelezettségeit. Hiszen arányaiban sokkal nagyobb terhet fog jelenteni számára a 7,5 százalékos nettó reklámbevételei után fizetendő reklámadó, amelyet tetéz a szintén a forgalom alapján fizetendő 2 százalékos helyi iparűzési adó.

A mulasztási bírság is csak gyűlik...

Továbbá mivel a 2017. január elsejétől érvényes szabályok szerint olyan reklámot közzétevő külföldi vállalkozásként, amely még nem regisztrált hazánkban az adóhivatalnál, a reklámközzétevői tevékenységének megkezdése után 15 napon belül be kellett volna jelentkeznie.

Ha ezt elmulasztotta, akkor már az első felszólításkor 10 millió forintos mulasztási bírságot szabhattak ki rá, amelyet minden újabb figyelmeztetésnél – akár naponta – megháromszorozhattak. A bejelentkezés és a nyilatkozatok hiánya miatt kiszabott büntetések akár egy hét alatt elérhették az 1 milliárd forintot.

Az is lehetséges, hogy az adóhatóság kiszabta a fizetendő reklámadót, amelynek összege törvényi szabályozás szerint 3 milliárd forint, és ennek megdöntése, a helyes adókötelezettség ellenbizonyítása viszont már a vállalkozás feladata. 

Jöhet a behajtás?

Ha a NAV már valóban kiszabta a bírságot, amelyet a legnagyobb adótartozók listáján való szereplés tesz valószínűvé, akkor ennek behajtására az ír hatóságok segítségével lesz lehetőség. Ugyanis ha az elmarasztaló határozat jogerőssé vált, akkor a nemzetközi egyezményeknek és az adóhatóságok együttműködésének köszönhetően a hiányként kiszabott reklámadót és a kapcsolódó bírságot a honos ország kötelessége behajtani, és Magyarországnak átutalni.

A kölcsönös segítségnyújtási megállapodásban részes államok, amely az Európai Unió tagállamait mindenképpen magukba foglalják, a magyar adó behajtásával kapcsolatban jogszabály szerint úgy kell eljárniuk, mintha az a saját adójuk lenne.

A Facebook egyébként korábban a kettős adóztatás tilalmára hivatkozva az Alkotmánybírósághoz fordult, és felvetette, hogy a reklámtörvény rendelkezései alkotmányellenesek. 

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Üzletszerű pénzváltás miatt büntet az MNB »

4IG 610 (-0,81 ) AKKO Invest 456 (-0,76 ) ALTEO 734 (-2,13 ) ANY 1200 (-2,44 ) APPENINN 345 (0,88 ) AutoWallis 77 (-1,28 ) CIGPANNONIA 210 (10,53 ) CyBERG 1200 (0,84 ) DELTA 99 (2,71 ) Duna House A 3220 (2,55 ) EHEP 2490 (0,40 ) FORRAS/OE 1060 (1,92 ) FUTURAQUA 66 (-2,08 ) GSPARK 3220 (0,31 ) Gloster 2500 (0,81 ) KULCSSOFT 1535 (2,33 ) MASTERPLAST 594 (-1,66 ) MOL 1794 (-2,18 ) MTELEKOM 385 (0,92 ) NORDTELEKOM 29 (-0,68 ) NUTEX 29 (-1,34 ) OPUS 245 (-1,21 ) ORMESTER 11850 (-2,07 ) OTP 10950 (1,77 ) OTT1 194 (-2,12 ) RABA 862 (3,61 ) RICHTER 6480 (-3,28 ) SET Group 71 (1,43 ) WABERERS 860 (-1,38 ) ZWACK 16650 (-0,30 )