Már Matolcsy is pesszimista!

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A magyar gazdaságban hiányoznak a 4 százalék feletti tartós gazdasági növekedés feltételei, ezért le kell bontani a korlátokat, elsősorban a bürokráciát - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán egy budapesti konferencián.

A jegybankelnök sürgette, hogy az uniós beruházási forrásokhoz döntően a magyar tulajdonú kis-, és középvállalatok jussanak hozzá, és megjegyezte, hogy ezt támogatja az MNB növekedési hitelprogramjának (nhp) összehangolása az uniós forrásokkal, valamint a jegybank kamatpolitikája.

Korlátok és remények

Matolcsy György a magyar hitelintézeti rendszert is a gazdasági növekedés korlátai közé sorolta. "Ezzel a tulajdonszerkezettel, ezzel a versenyt korlátozó működéssel, a kötelező mérlegalkalmazkodás utáni helyzettel a magyar bankrendszer nem képes támogatni a tartós és dinamikus gazdasági növekedést" - fejtette ki. Ezért a feladatok között említette az átalakulás segítését, gyorsítását, esetleg állami eszközökkel történő támogatását.

A jegybankelnök üdvözölte az MKB megvásárlását, amelyet reményei szerint több hasonló ügylet követhet, mivel szavai szerint ez segítheti a magyar bankrendszer átalakulását. Matolcsy György elengedhetetlennek nevezte a Budapest-program kidolgozását, mivel uniós forrásokból Budapestet csak korlátozottan lehet fejleszteni.

Véleménye szerint szükség van államadósság csökkentési programra is. Közölte: az MNB 24 hónapja töretlen kamatcsökkentési ciklusa következtében évi 300 milliárd forinttal, a GDP 1 százalékával csökken 2015-től évente a magyar adósságszolgálat kamatfizetési része. Hozzátette, hogy az uniós források 2020-ig átlagosan évi 1500 milliárd forintos beruházási többletet hoznak a költségvetésbe, ennek mintegy 30 százalékos adócentralizációjával számolva évi 400-500 milliárd forint az uniós forrásokból a költségvetésbe áramló különleges többletbevétel, és ezt a kettőt célzottan az államadósság csökkentésére kellene felhasználni . Matolcsy György szerint 2016-tól - az uniós forráslehívások kezdetétől- 2020-ig 5 év alatt évi 3 százalékkal lehetne csökkenteni a célzott forrásfelhasználással a magyar államadósság rátáját.

Merre tovább?

Kijelentette: az uniós és az eurózóna válságának nincs vége, ez pedig árnyékot vet a magyar gazdaság növekedésére is. Hangsúlyozta, hogy a magyarhoz hasonló mértékű, fenntartható pénzügyi konszolidációra és gazdasági stabilizációra nincs példa az unióban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a fenntartható pénzügyi egyensúlyból automatikusan nem következik a tartós, és dinamikus gazdasági növekedés. A gazdaság 2014-ben egyértelműen növekedési fordulatot mutat, de a magyar gazdaságban az örökölt korlátozó tényezők, a jelenlegi globális, uniós, eurózónás feltételek között nincsenek meg a tartós növekedés feltételei - tette hozzá.

Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója bejelentette: a monetáris tanács kedden a növekedési hitelprogram (nhp) egyéves, 2015-év végéig történő meghosszabbításáról döntött. Hozzátette: a program finomhangolása folyamatos, a vállalkozások kérésének megfelelően módosítják. Ismertetése szerint az nhp két szakaszában több mint 16 ezer vállalkozás jutott hitelhez mintegy 1140 milliárd forint összegben, ami a kis- és középvállatok hitelállományának egyötöde. Az nhp két szakasza 1 százalékkal emelte a GDP-t. Fontosnak nevezte, hogy az nhp kiegészítse az uniós forrásokat, és elősegítse a kiaknázásukat. A program második szakaszának 98 százaléka új hitel, ennek 59 százaléka beruházási hitel. Az új beruházási hitelek között minden második 10 millió forint alatti, az átlagos szerződések nagysága 30-35 millió forintos a korábbi 70 millióval szemben, ez azt mutatja, hogy a kkv-szektoron belüli legkisebb vállalatokhoz is eljut - mondta. Az EU források és az nhp egyik összekapcsolódási pontjának nevezte, hogy a hitelt önerőként lehet felhasználni. A vissza nem térítendő támogatások esetében pedig banki fedezetként szolgálhat, előfinanszírozáshoz használhatják a vállalkozások - ismertette Nagy Márton.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Júniusban nőtt a németországi infláció »

4IG 597 (0,17 ) AKKO Invest 453 (1,00 ) APPENINN 340 (-0,58 ) AutoWallis 78 (-0,64 ) CIGPANNONIA 250 (16,28 ) CyBERG 1110 (-6,72 ) DELTA 100 (-1,19 ) EHEP 2580 (5,74 ) ENEFI 305 (-4,69 ) FORRAS/OE 1120 (0,90 ) FORRAS/T 1400 (-4,76 ) FUTURAQUA 68 (4,01 ) GSPARK 3210 (-0,31 ) Gloster 2490 (8,26 ) KULCSSOFT 1620 (1,25 ) MOL 1814 (1,00 ) MTELEKOM 375 (-1,32 ) NORDTELEKOM 28 (-5,02 ) NUTEX 29 (-1,54 ) ORMESTER 11800 (3,51 ) OTP 10860 (0,46 ) OTT1 190 (-1,35 ) PANNERGY 600 (-0,33 ) RABA 866 (2,36 ) RICHTER 6520 (0,93 ) SET Group 68 (-4,65 ) TAKAREK 472 (-2,68 ) WABERERS 856 (-1,61 )