Már nem vitatéma a cigi ügy

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Véget ért a kereskedelmi vita Szerbia és Horvátország között a horvát cigarettára vonatkozó vám kérdéséről - írta szerdán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

Konkrétumok egyelőre nem hangzottak el, de Horvátország az EB támogatásával korábban azt kérte, hogy az eddigi évi 1625 tonna Szerbiába szállított dohányárura továbbra is a 15 százalékos vám vonatkozzon, ne az unió többi országára érvényes 56,7 százalékos vám.

A vita Horvátország európai uniós csatlakozása kapcsán robbant ki. Szerbia azt kérte az EU-tól, hogy vonják meg az eddigi kedvező cigarettaszállítási jogokat Zágrábtól, és ugyanazok a vámok vonatkozzanak az új uniós tagállamra, mint a többi EU-s országra. Horvátország ugyanis a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) szerint négyszer alacsonyabb vámokkal szállíthatott eddig cigarettát Szerbiába, mint a többi uniós ország.

Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint azonban folytatni kell a kedvezményes árucserét. Hónapokig tartó vita után ezt fogadta most el Belgrád is.

Nagyot buknak a szerbek

Szerbiai számítások szerint ez 7 millió eurós bevételkiesést jelent az ország számára, és a szerbiai dohányipart is veszélyezteti. Szerbiában jelenleg négy cigarettagyár működik.

Peter Stano, Stefan Füle bővítési biztos szóvivője azt mondta, hogy az Európai Bizottság még fontolgatja, hogy eleget tegyen-e annak a szerb kérésnek, hogy a horvátországi dohánytermékek kedvezményes vámjáért cserében megnövelje az unióba vámmentesen szállított szerbiai cukor kvótáját.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Csökken az orosz kőolajexport vámja »