Matolcsy nem magyarázkodik

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Matolcsy György jegybankelnök nem megy el a költségvetési bizottság ülésére, annak összehívását ugyanis törvénytelennek tartja. A jegybanktörvény alapján a jegybank elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának tartozik beszámolási kötelezettséggel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A költségvetési bizottságot hétfőre Burány Sándor, a testület MSZP-s elnöke hívta össze, miután azt az MSZP, az LMP és az Együtt-PM is kezdeményezte. Az elnök elmondta, hogy az ülésen Matolcsy György és a jegybank felügyelőbizottsági tagjainak meghallgatását tervezik, az MNB ingatlanvásárlásairól és az alapítványainak juttatott 200 milliárd forintról.

Törvénytelenül hívták össze az ülést

Szűcs Lajos, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke ezután közleményt adott ki, amely szerint előzetes egyeztetés nélkül és törvénytelenül hívták össze a testület ülését. Felhívta a figyelmet, hogy a parlament alakuló ülését előkészítő ötpárti megállapodás értelmében a pénzügyek és a számvevőszéki ügyek nem a költségvetési, hanem a gazdasági bizottság hatáskörébe tartoznak, Matolcsy György kizárólag a gazdasági bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel.

Matolcsy minden beszámolási kötelezettségének eleget tesz

Az MNB szerdán azt közölte, hogy megítélésük szerint Burány Sándor törvénytelenül kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását a jegybank működésére vonatkozóan, ezért a bizottság ülésére az MNB elnöke nem megy el, ugyanis "törvénysértésben nem vesz részt" a jegybank.

Az MNB elnöke minden jogszabályban meghatározott beszámolási kötelezettségének eleget tesz, így rendszeresen beszámol a jegybank tevékenységéről az Országgyűlés gazdasági bizottságának - tették hozzá.

A számvevőszék vizsgálja az MNB-t

Kiemelték, hogy az MNB vezetése döntéseit minden esetben a jegybank működési rendjét meghatározó külső és belső szabályoknak megfelelően hozza meg. Az MNB tevékenységét az Állami Számvevőszék (ÁSZ) rendszeresen ellenőrzi, a számvevőszék munkatársai jelenleg is vizsgálatot folytatnak az MNB-nél (az ÁSZ-vizsgálat 2014. március 31-től folyamatosan tart a jegybankban). Ezen kívül a jegybank belső ellenőrzési igazgatósága is ellenőrzi az intézmény teljes működését.

Az MNB felügyelőbizottságának mandátuma 2014. május 5-én szűnt meg, a felügyelőbizottság minden, az Országgyűlés felé fennálló tájékoztatási kötelezettségének eleget tett - jegyezte meg az MNB.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés