Még mindig alacsony az infláció

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan júniusban is alacsony maradt a fogyasztói árak növekedési üteme Japánban.

A japán központi bank pénteken azt közölte, hogy júniusban 1,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben a májusi ugyancsak 1,1 százalék után. A friss élelmiszerek árváltozása nélkül számolt infláció éves összevetésben 0,9 százalék volt júniusban az előző havi 1,1 százalék után. Az élelmiszerek mellett az energiaárakat sem tartalmazó maginfláció - a japán jegybank által leginkább figyelt mutató - az áprilisival megegyező, 0,8 százalék volt.

A jegybank által közölt mutatók megfeleltek az elemzői várakozásoknak. Elemzők szerint a jegybanknak fenn kell tartania a rendkívül laza monetáris politikáját, mivel a hat éve bevezetett gazdaságösztönző intézkedések ellenére sincs elérhető távolságban az inflációs célszám. A japán központi bank 2013 áprilisában indította el agresszív monetáris lazítási politikáját, hogy kihúzza a világ harmadik legnagyobb gazdaságát a deflációs spirálból. A Bank of Japan, amely korábban azt remélte, hogy a 2020 márciusában végződő pénzügyi évben sikerül elérni a 2 százalékos célszámot, legutóbbi előrejelzésében már csak 1,1 százalékot jósolt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Összezsugorodott a japán gazdaság »

4IG 618 (0,65 ) AKKO Invest 510 (2,41 ) CyBERG 1520 (6,29 ) ELMU 34200 (-0,58 ) ENEFI 400 (-0,50 ) ESTMEDIA 125 (0,48 ) FUTURAQUA 103 (-1,90 ) GSPARK 5220 (1,56 ) KULCSSOFT 2720 (-0,73 ) MOL 2680 (0,45 ) MTELEKOM 440 (0,34 ) NORDTELEKOM 50 (-0,30 ) NUTEX 38 (-2,54 ) OPUS 287 (-1,03 ) ORMESTER 10200 (0,99 ) OTP 15560 (-0,45 ) OTT1 205 (-1,68 ) PANNERGY 748 (0,27 ) RABA 1150 (-0,43 ) RICHTER 7095 (-0,35 )